1Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon, és nektek, elbizakodottaknak, Szamaria hegyén, ti előkelők, a nép főemberei, akikhez folyamodik Izrael háza!
2Menjetek el csak Kalnéba és nézzetek körül, menjetek onnan Nagy-Emátba, menjetek le a filiszteus Getbe, különbek vagytok-e ezeknél az országoknál? Vajon szélesebbek-e határaik a ti határaitoknál?
3Ti távolnak gondoljátok a veszedelem napját, és az erőszak uralmát közelebb hoztátok!
4Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból.
5Danolásznak hárfaszó mellett — azt hiszik, hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak —,
6serlegekből isszák a bort, a legfinomabb kenettel kenik meg magukat, és semmit sem törődnek József romlásával.
7Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.
8Megesküdött az Úr Isten saját magára: „Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene: Utálom Jákob kevélységét, gyűlölöm várait, és kiszolgáltatom a várost lakóival együtt.”
9Ha tíz ember marad is egy házban, az is meghal!
10És amikor felemeli és elégeti őt rokona, hogy kivigye csontjait a házból, így szól majd ahhoz, aki a ház belsejében van: „Van-e még valaki nálad?”, Az úgy felel: „Nincs!” — akkor ő azt mondja neki: „Hallgass!” —, s nem lesz, aki megemlékezzen az Úr nevéről.
11Mert íme, az Úr parancsot ad, és romba dönti a nagy házakat, és darabokra zúzza a kis házakat.
12Vajon vágtathatnak-e a lovak a kősziklákon, vagy lehet-e ott szántani ökrökkel? Bizony! Ti keserűséggé változtattátok a jogot, és ürömmé az igazság gyümölcsét.
13Örültök Lodabárnak, azt mondjátok: „Vajon nem a saját erőnkből szereztük-e meg magunknak Karnaimot?”
14„Bizony, íme, én népet támasztok ellenetek, Izrael háza — mondja az Úr, a Seregek Istene —, és az összetör titeket Emát határától az Araba völgyéig.”