1Ekkor Dávid szemlét tartott népén, s ezredeseket és századosokat rendelt föléjük,
2s a nép egyharmadát Joáb keze alá, egyharmadát Abizájnak, Száruja fiának, Joáb fivérének keze alá, egyharmadát a Gátból való Ittaj keze alá vetette. Majd azt mondta a király a népnek: „Én is kivonulok veletek.”
3A nép azonban ezt felelte: „Ne jöjj ki, mert ha mi megfutamodunk is, velünk nem nagyon törődnek, s ha a fele közülünk elesik is, nem sokat gondolnak vele, te magad azonban tízezernek számítasz, jobb tehát, ha a városból oltalmunkra leszel.”
4Azt mondta erre a király nekik: „Amit ti jónak láttok, azt teszem.” Megállt tehát a király a kapunál, a nép pedig kivonult százas és ezres csapatokban.
5A király ekkor megparancsolta Joábnak, Abizájnak és Ittajnak: „Életben hagyjátok ám nekem azt a gyermeket, Absalomot!” Hallotta az egész nép is, amikor a király minden vezérnek parancsot adott Absalom felől.
6Kivonult tehát a nép a mezőre Izrael ellen, s Efraim erdejében megtörtént az ütközet.
7Ott Dávid serege megverte Izrael népét, s annak nagy lett a vesztesége azon a napon: húszezer ember.
8Majd kiterjedt a harc annak az egész földnek a színére és sokkal többen voltak azok, akiket az erdő emésztett meg a népből, mint azok, akiket a kard emésztett meg azon a napon.
9Történetesen Absalom is Dávid szolgái elé került. Öszvéren nyargalt ugyanis, s amikor az öszvér egy sűrű és nagy cserfa alá jutott, Absalom fennakadt fejénél fogva a cserfán, s amíg ő függött ég és föld között, az öszvér, amelyen ült, továbbhaladt.
10Meglátta mármost ezt valaki és jelentette Joábnak: „Láttam Absalomot, amint egy cserfán függött.”
11Azt mondta erre Joáb annak az embernek, aki a hírt hozta neki: „Ha láttad, miért nem szegezted a földhöz, s én tíz sékel ezüstöt meg egy övet adtam volna neked.”
12Azt mondta az Joábnak: „Ha ezer sékel ezüstöt mérnél is kezembe, akkor sem nyújtanám ki kezemet a király fiára, mert fülünk hallatára parancsolta a király neked, Abizájnak és Ittajnak: ‘Vigyázzatok ám nekem a gyermekre, Absalomra!’
13De meg ha vakmerően kockáztattam volna is életemet, a dolog semmiképpen sem maradhatott volna titokban a király előtt, s vajon akkor te mellettem állnál-e vele szemben?”
14Azt mondta erre Joáb: „Nem teszek úgy, ahogy te akarod, hanem megtámadom előtted.” Kezébe vett tehát három dárdát, és beledöfte Absalom szívébe. Mivel még vonaglott a cserfán függve,
15odafutott Joáb tíz fegyverhordozó legénye, leütötték és megölték.
16Ekkor Joáb megfúvatta a harsonát, s visszatartotta a népet, hogy ne üldözze a menekülő Izraelt, mert kímélni akarta a sokaságot.
17Absalomot aztán levették, s az erdőben egy nagy gödörbe vetették, s igen nagy rakás követ hordtak föléje, egész Izrael pedig sátraiba menekült.
18Absalom, amikor még élt, emlékoszlopot állíttatott magának, amely a Király-völgyben van; azt mondta ugyanis: „Fiam nincs, ez legyen tehát nevem emléke.” Éppen azért az emlékoszlopot a maga nevéről nevezte el: „Absalom kezének” hívják azt mind a mai napig.
19Ahimaász, Szádok fia ekkor azt mondta: „Elfutok, s hírül viszem a királynak, hogy az Úr kiszabadította ellenségei kezéből.”
20Joáb azonban azt mondta neki: „Te ma ne légy hírmondó, hanem máskor vidd a hírt. Nem akarom, hogy ma te vidd a hírt, mivelhogy meghalt a király fia.”
21Majd azt mondta Joáb Kúsinak: „Eredj, s jelentsd a királynak, amit láttál!” Kúsi meghajtotta magát Joáb előtt és elfutott.
22Erre Ahimaász, Szádok fia ismét szólt Joábnak: „Mit árt, ha én is elfutok Kúsi után?” Azt mondta erre neki Joáb: „Miért futnál, fiam? Nem leszel jó hír vivője!”
23Ám az ezt felelte: „Hátha mégis elfutok?” Erre ő azt mondta: „Fuss hát!” Elfutott tehát Ahimaász, a rövidebb úton, s megelőzte Kúsit.
24Dávid éppen a két kapu között üldögélt. Ekkor az őr, aki a kapu tetején, a kőfalon volt, felemelte szemét, s látta, hogy egy magányos ember fut feléje.
25Lekiáltott tehát és jelentette a királynak. Azt mondta erre a király: „Ha egyedül van, jó hír van szájában.” Mialatt pedig az igyekezett és mind közelebb jutott,
26látta az őr, hogy másik ember is fut feléje. Lekiáltott tehát a tetőről, s azt mondta: „Feltűnt egy másik ember is, az is egyedül fut.” Azt mondta erre a király: „Az is jó hírt hoz.”
27Majd azt mondta az őr: „Úgy látom, az elsőnek a futása olyan, mint Ahimaásznak, Szádok fiának a futása.” Azt mondta erre a király: „Jó ember az, s jó hírrel jön.”
28Kiáltott ekkor Ahimaász és azt mondta a királynak: „Üdvözlégy, király!” Majd arccal a földre borult a király előtt és azt mondta: „Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kiszolgáltatta azokat az embereket, akik felemelték kezüket az én uram, a király ellen!”
29Azt mondta ekkor a király: „Békén van-e a gyermek, Absalom?” Azt mondta erre Ahimaász: „Nagy csődületet láttam, amikor Joáb, a szolgád elküldött engem, a szolgádat, ó király, de egyebet nem tudok.”
30Azt mondta neki a király: „Fordulj meg, s állj ide.” Amikor erre az megfordult és félreállt,
31megjelent Kúsi is, s amikor megérkezett, azt mondta: „Jó hírt hozok, uram király, mert az Úr kiszabadított ma téged mindazoknak a kezéből, akik felkeltek ellened.”
32Azt mondta erre a király Kúsinak: „Békén van-e a gyermek, Absalom?” Kúsi azt felelte: „Úgy járjanak, mint e gyermek, az én uramnak, a királynak ellenségei, s mindazok, akik vesztére törnek.”