1Majd azt mondták a prófétafiak Elizeusnak: „Íme, ez a hely, ahol felügyeleted alatt lakunk, szűk nekünk.
2Hadd menjünk el a Jordánhoz s hadd hozzon mindenki az erdőből egy-egy szálfát, hogy ott lakóhelyet építsünk magunknak.” Ő azt mondta: „Menjetek el.”
3Azt mondta erre egyikük: „Gyere azonban te is el szolgáiddal.” Ő felelte: „Elmegyek.”
4El is ment velük. Amikor aztán a Jordánhoz jutottak, vágták a fát.
5Történt azonban, hogy amint egyikük egy szálfát kivágott, a fejsze vasa beleesett a vízbe. Erre ő felkiáltott s azt mondta: „Jaj, jaj, jaj, uram, ezt is csak kölcsön kaptam.”
6Azt mondta erre az Isten embere: „Hova esett?” Amikor az megmutatta neki a helyet, ő levágott egy fadarabot, odahajította s felúszott a vas.
7Erre azt mondta: „Vedd ki.” Az kinyújtotta kezét s kivette.
8Szíria királya pedig hadakozott Izraellel s megállapodott szolgáival: „Ezen és ezen a helyen vessünk lest.”
9Elküldött erre az Isten embere Izrael királyához ezzel az üzenettel: „Vigyázz, ne vonulj át ezen s ezen a helyen, mert ott akarnak lesbe állni a szírek.”
10Elküldött tehát Izrael királya arra a helyre, amelyet neki az Isten embere mondott s előre elfoglalta és vigyázott ott magára nem egyszer, sem kétszer.
11Felháborodott ezen a dolgon Szíria királyának szíve s összehívta szolgáit és azt mondta: „Miért nem jelentitek nekem, ki az én árulóm Izrael királyánál?”
12Azt mondta erre egyik szolgája: „Nem úgy van az, uram király, de Elizeus próféta, aki Izraelben van, megjelent minden szót Izrael királyának, amelyet te a hálókamrádban beszélsz.”
13Azt mondta erre nekik: „Menjetek s nézzétek meg, hol van, hogy odaküldjek s elfogassam.” Jelentették is neki: „Íme, Dótánban van.”
14Ekkor lovakat, szekereket és erős csapatokat küldött oda s azok, amikor éjjel megérkeztek, körülvették a várost.
15Amikor aztán reggel az Isten emberének szolgája felkelt és kiment, látta a sereget, a lovakat meg a szekereket a város körül s jelentette urának és azt mondta: „Jaj, jaj, jaj, uram, mitévők legyünk?”
16Ő azonban felelte: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint velük.”
17Majd imádkozott Elizeus és azt mondta: „Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson.” Erre megnyitotta az Úr a legény szemét s az látott: s íme, a hegy tele volt lovakkal s tüzes szekerekkel Elizeus körül.
18Amikor aztán az ellenség felvonult ellene, Elizeus ismét imádkozott az Úrhoz, ezekkel a szavakkal: „Sújtsd, kérlek, vaksággal e nemzetet.” Erre az Úr azzal sújtotta őket, hogy nem láttak, — Elizeus szava szerint.
19Ekkor Elizeus így szólt hozzájuk: „Nem ez az út s nem ez a város, gyertek utánam s majd megmutatom nektek azt az embert, akit kerestek.” Azzal elvitte őket Szamariába.
20Amikor aztán beértek Szamariába, azt mondta Elizeus: „Uram, nyisd meg a szemüket, hadd lássanak.” Erre megnyitotta az Úr a szemüket s látták, hogy Szamaria közepében vannak.
21Izrael királya, amikor meglátta őket, azt mondta Elizeusnak: „Levágassam-e őket, apám?”
22Ám ő azt mondta: „Ne vágasd le, mert nem kardoddal és íjaddal fogtad el őket, hogy levághatnád őket. Sőt tégy eléjük kenyeret és vizet, hogy egyenek s igyanak s aztán hadd menjenek urukhoz.”
23Erre ő nagy lakomát készített nekik s miután ettek és ittak, elbocsátotta őket s azok elmentek urukhoz. Ettől kezdve nem jöttek többé a szíriai portyázók Izrael földjére.
24Történt pedig ezek után, hogy Ben-Hadad, Szíria királya egybegyűjtötte egész seregét s felment s ostrom alá vette Szamariát.
25Erre nagy éhínség támadt Szamariában, mert addig ostromolták, amíg egy szamárfejet nyolcvan ezüstön, egy negyed káb galambtrágyát pedig öt ezüstön adtak.
26Amikor aztán egyszer Izrael királya a várfalon járkált, felkiáltott hozzá egy asszony, s ezt mondta: „Segíts rajtam, uram király.”
27Ő azt mondta: „Ha az Úr nem segít rajtad, én honnan segítselek? A szérűről vagy a sajtóról?” Majd azt mondta neki a király: „Mit akarsz?” Ő azt felelte:
28„Ez az asszony azt mondta nekem: ‘Add ide a fiadat, hogy ma megegyük, holnap aztán megesszük az én fiamat.’
29Megfőztük tehát a fiamat s megettük. Másnap aztán azt mondtam neki: Add ide a fiadat, hogy megegyük. Ő azonban elrejtette fiát.”
30Amikor ezt a király meghallotta, megszaggatta ruháját s tovább ment a várfalon; ekkor az egész nép látta, hogy alul a testén szőrzsákot viselt.
31Majd azt mondta a király: „Sújtson engem Isten most és mindenkoron, ha Elizeusnak, Sáfát fiának feje ma rajta marad!”
32Elizeus ekkor a házában ült s körülötte ültek a vének. Odaküldött tehát előre egy embert, de mielőtt még ez a követ odaért volna, ő azt mondta a véneknek: „Tudjátok-e, hogy a gyilkos fia ideküld, hogy fejemet vegyék? Vigyázzatok tehát s ha a követ ideér, zárjátok be az ajtót s ne engedjétek bejönni, mert íme, ura lábának nesze követi őt.”
33Még beszélt velük, amikor megjelent a követ, aki hozzá jött és azt mondta: „Íme, ekkora baj származott az Úrtól, mit várjak még az Úrtól?”