2 Samuel 19
1 Elszomorodott erre a király, felment a kapu felett levő terembe és sírt, s ezt mondogatta járva-kelve: „Én fiam, Absalom! Absalom, én fiam, bárcsak én haltam volna meg helyetted, Absalom, én fiam, én fiam Absalom!”
2 Hírül vitték erre Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja fiát.
3 Gyászra fordult erre a győzelem azon a napon az egész nép számára, mert hallotta a nép azon a napon, hogy beszélik: „Bánkódik a király a fián.” —
4 Úgy lopakodott be a nép azon a napon a városba, mint ahogy a harcból meghátráló s megfutamodó nép szokott belopakodni.
5 A király pedig beburkolta fejét, s fennszóval egyre azt kiáltotta: „Én fiam, Absalom, Absalom, én fiam, én fiam!”
6 Bement erre Joáb a királyhoz a házba és azt mondta: „Megszégyenítetted ma mindazoknak a szolgáidnak az arcát, akik megszabadították a te életedet, s fiaid s lányaid életét és feleségeidnek s mellékfeleségeidnek életét.
7 Szeretetet tanúsítasz azok iránt, akik gyűlölnek téged, s gyűlölettel illeted azokat, akik szeretnek téged, s ma megmutattad, hogy nem törődsz vezéreiddel s szolgáiddal, s most valóban látom, hogy az tetszene neked, ha Absalom élne, s mi mindnyájan meghaltunk volna.
8 De most aztán kelj fel és jöjj ki és szólj szolgáidnak és szolgáltass elégtételt nekik, mert esküszöm neked az Úrra, hogyha ki nem jössz, senki sem marad ez éjjel veled, s ez rosszabb lesz számodra, mint mindaz a baj, amely ifjúságodtól kezdve mostanig ért téged.”
9 Felkelt tehát a király, s leült a kapuba, s hírül adták az egész népnek, hogy a király a kapuban ül, s elvonult az egész sokaság a király előtt. Miután Izrael a sátraiba futott,
10 versengett a nép Izrael valamennyi törzsében, s azt mondta: „A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, ő szabadított meg minket a filiszteusok kezéből, s most elmenekült e földről Absalom miatt.
11 Absalom pedig, akit felkentünk magunk fölé, meghalt a hadban. Meddig vesztegeltek, s meddig nem hozzátok vissza a királyt?”
12 Dávid király pedig elküldött Szádokhoz és Abjatárhoz, a papokhoz, s ezt üzente: „Szóljatok Júda véneihez, s mondjátok: Miért jönnétek utolsóknak visszahozni a királyt a házába? — Egész Izrael beszéde eljutott ugyanis a király házába. —
13 Ti az én testvéreim, ti az én csontom s húsom vagytok, miért hoznátok vissza ti utolsóknak a királyt?
14 Amászának pedig mondjátok: Nemdeaz én csontom s az én húsom vagy? Büntessen engem az Úr most és mindenkor, ha nem te leszel a sereg fővezére előttem minden időben Joáb helyett.”
15 Ezzel úgy megnyerte Júda valamennyi emberének szívét, mint egy emberét. El is küldtek a királyhoz és üzenték: „Térj vissza valamennyi szolgáddal együtt!”
16 Visszatért tehát a király, s eljutott a Jordánhoz. Közben egész Júda Gilgálba érkezett, hogy a király elé menjen, és áthozza őt a Jordánon.
17 Júda embereivel Szemei, a Bahurimból való Gerának, Jemini fiának a fia is sietve lement Dávid király elé
18 ezer Benjaminból való emberrel. Szíba, Saul házának legénye s annak tizenöt fia és húsz szolgája is vele volt. Mindezek berohantak a Jordánba és szemben a királlyal
19 átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király házanépét és rendelkezésére bocsássák magukat. Amikor aztán ő már átkelt a Jordánon, Szemei, Gera fia, leborult a király előtt
20 és azt mondta neki: „Ne ródd fel nekem, uram, gonoszságomat, s ne emlékezz meg arról, hogy szolgád vétkezett ellened azon a napon, amelyen te, uram király, Jeruzsálemből kijöttél, s ne vedd azt, ó király, szívedre.
21 Elismerem ugyanis én, a te szolgád, vétkemet, s éppen azért jelentem meg és jöttem le ma elsőnek József egész házából az én uram, a király elé.”
22 Megszólalt erre Abizáj, Száruja fia és azt mondta: „Vajon e szavak fejében most már nem fogják megölni Szemeit azért, hogy megátkozta az Úr felkentjét?”
23 Azt mondta erre Dávid: „Mi közöm hozzátok, Száruja fiai! Mit sátánkodtok ma ellenem? Hát ma öljenek meg valakit Izraelben? Avagy nem tudom-e, hogy ma lettem Izrael királya?”
24 Majd azt mondta a király Szemeinek: „Nem halsz meg” — és megesküdött neki.
25 Meribbaál, Saul fia is lement a király elé. Lábát nem mosta meg, szakállát nem nyírta meg, ruháját nem mosta ki attól a naptól kezdve, hogy a király eltávozott, mindaddig a napig, amíg békességben vissza nem tért.
26 Amikor aztán Jeruzsálem a király elé járult, azt mondta neki a király: „Miért nem jöttél velem, Meribbaál?”
27 Ő felelt és azt mondta: „Uram király, szolgám cserbenhagyott engem. Én, szolgád, azt mondtam neki, hogy nyergelje meg nekem a szamarat, s felülök és elmegyek a királlyal, mert hogy sánta vagyok, én, a te szolgád.
28 Sőt be is vádolt engem, szolgádat nálad, uramnál, a királynál, de te, uram, olyan vagy, mint az Isten angyala: tégy, ami neked tetszik.
29 Hiszen apám háza nem volt másra méltó, mint a halálra az én uram a király előtt, s te mégis asztalod vendégei közé helyeztél engem, szolgádat. Mi igazságos panaszom lehetne tehát, s mi jajszót intézhetnék még a királyhoz?”
30 Azt mondta erre a király: „Mit beszélnél tovább! Áll, amit mondok: Te és Szíba osztozzatok meg a birtokon.”
31 Meribbaál erre azt felelte a királynak: „Elveheti akár az egészet, csakhogy békességben visszatért uram, a király a házába!”
32 Lejött a gileádi Barzilláj is Rógelimből, s átkelt a Jordánon a királlyal, s kész volt a folyón túl is követni őt.
33 A gileádi Barzilláj igen öreg ember, vagyis nyolcvanesztendős volt, és ő látta el a királyt élelemmel, amikor Mahanaimban tartózkodott; nagyon gazdag ember volt ugyanis.
34 Azt mondta tehát a király Barzillájnak: „Jöjj velem, hogy gondtalanul pihenj nálam Jeruzsálemben.”
35 Azt mondta erre Barzilláj a királynak: „Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy felmenjek a királlyal Jeruzsálembe?
36 Nyolcvan esztendős vagyok ma: meg tudják-e még különböztetni érzékeim az édeset s a keserűt, gyönyörűséget szerezhet-e még szolgádnak az étel és az ital, hallgathatom-e még az énekesek s az énekesnők szavát? Miért legyen szolgád uramnak, a királynak terhére?
37 Csak egy kicsit megyek majd még veled én, a te szolgád tovább a Jordántól: azt nem kell nekem így viszonoznod!
38 Hadd térjek csak, kérlek, vissza én, a te szolgád, s hadd haljak meg a magam városában, s hadd temessenek apám s anyám sírja mellé. Itt van azonban szolgád, Kámaám, ő menjen el veled, uram király, s tégy vele, amit jónak látsz.”
39 Azt mondta erre neki a király: „Jöjjön el tehát velem Kámaám, s én azt teszem vele, ami neked tetszik, s te mindazt, amit kívánsz tőlem, megnyered.”
40 Amikor aztán átkelt az egész nép s a király a Jordánon, megcsókolta a király Barzillájt, megáldotta, s az visszatért lakóhelyére.
41 Majd átvonult a király s vele Kámaám Gilgálba. A királyt Júda egész népe hozta át, Izrael népének azonban csak a fele volt ott.
42 Felsereglettek ezért Izrael emberei mindnyájan a királyhoz, s azt mondták neki: „Miért loptak el téged testvéreink, Júda emberei, s miért hozták át ők a királyt és házanépét s vele Dávid minden emberét a Jordánon?”
43 Erre Júda valamennyi embere azt felelte Izrael embereinek: „Mert hozzánk közelebb áll a király! Miért haragszol ezért? Ettünk-e érte valamit a királyéból, vagy kaptunk-e érte ajándékot?”
44 Így feleltek erre Izrael emberei Júda embereinek: „Tíz résszel nagyobb vagyok én a király előtt, s inkább hozzám tartozik Dávid, mint tehozzád: miért követted el rajtam ezt a méltatlanságot? Miért nem nekem üzentek először, hogy hozzam vissza királyomat?” Júda emberei erre még keményebben feleltek Izrael embereinél.