2 Samuel 16
1 Amikor aztán Dávid egy kissé túljutott a hegy tetején, eléje került Szíba, Meribbaál legénye két szamárral, amelyet kétszáz kenyér, száz kötés aszú szőlő, száz csomó füge és egy tömlő bor terhelt.
2 Azt mondta ekkor a király Szíbának: „Mire valók ezek?” Szíba erre azt felelte: „A szamarak a király háznépe számára, hogy rájuk üljenek, a kenyér és a füge legényeid számára, hogy megegyék, a bor pedig, hogy igyék, aki kimerül a pusztában.”
3 Azt mondta erre a király: „Hol van urad fia?” Szíba erre azt felelte a királynak: „Ő Jeruzsálemben maradt, mert azt mondja: ‘Ma adja vissza nekem Izrael háza apám királyságát.’”
4 Ekkor a király azt mondta Szíbának: „Legyen a tied mindaz, ami eddig Meribbaálé volt.” Szíba erre így szólt: „Kérlek, hadd találjak kegyelmet előtted, uram király!”
5 Amikor aztán Dávid király Bahurimig jutott, íme, kijött onnan egy ember, aki Saul házának nemzetségéből való volt, név szerint Szemei, Gera fia, s amint kijött, jártában egyre átkozta,
6 s kövekkel hajigálta Dávidot s Dávid király minden szolgáját, pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
7 Így szólt Szemei, amikor a királyt átkozta: „Eredj, eredj te vérszopó ember, Béliál fia!
8 Megtorolta rajtad az Úr Saul házának minden vérét, hogy elfoglaltad királyságát és Absalomnak, a fiadnak a kezébe adta az Úr a királyságot, s téged, íme, szorongatnak bajaid, mert vérszopó ember vagy.”
9 Azt mondta ekkor Abizáj, Száruja fia a királynak: „Mit átkozza ez a holt eb uramat, a királyt? Elmegyek, s fejét veszem.”
10 Ám a király azt mondta: „Mi közöm hozzátok, Száruja fiai? Hagyjátok, hadd átkozzon, hiszen az Úr parancsolta neki, hogy átkozza Dávidot, s azért ki merné kérdezni, hogy ‘miért cselekszik így.’”
11 Majd azt mondta a király Abizájnak s minden szolgájának: „Íme, saját fiam, aki az én ágyékomból származott, tör életemre: mennyivel inkább tehát Jemini fia? Hagyjátok, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint,
12 hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért.”
13 Tovább ment tehát Dávid, s vele társai az úton, Szemei pedig a hegygerinc oldalán, vele szemben haladt, s közben átkozódott, köveket hajigált és földet hányt feléje.
14 Így érkezett meg a király, és vele az egész nép, fáradtan, s ott megpihentek.
15 Közben Absalom és egész népe bevonult Jeruzsálembe és Ahitófel is vele.
16 Amikor aztán az aráki Húszáj, Dávid barátja bement Absalomhoz, így szólt hozzá: „Üdvözlégy király, üdvözlégy király!”
17 Absalom erre megkérdezte tőle: „Hát ez a szereteted barátod iránt? Miért nem mentél el barátoddal?”
18 Húszáj erre azt felelte Absalomnak: „Hogyne! Én azé leszek, akit az Úr, s ez az egész nép és egész Izrael választott, s azzal maradok.
19 De meg hogy erről is beszéljek, hát kinek fogok szolgálni? Nem a király fiának-e? Amint apádnak engedelmeskedtem, úgy fogok engedelmeskedni neked is.”
20 Azt mondta aztán Absalom Ahitófelnek: „Tartsatok tanácsot, mit cselekedjünk.”
21 Azt mondta erre Ahitófel Absalomnak: „Menj be apád mellékfeleségeihez, akiket itt hagyott a ház őrzésére, hogy ha meghallja egész Izrael, hogy meggyaláztad apádat, megerősödjék melletted keze.”
22 Sátrat ütöttek tehát Absalomnak a tetőn, s ő bement apja mellékfeleségeihez egész Izrael láttára.
23 Ahitófel tanácsát ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyira becsülték, mintha Istentől kértek volna tanácsot. Így becsülték Ahitófel minden tanácsát, akkor is, amikor Dáviddal tartott, akkor is, amikor Absalommal volt.