1Dávid aztán elment onnan és Adullám barlangjába menekült. Amikor ezt bátyjai s apjának egész házanépe meghallották, lementek oda hozzá.
2Majd köréje sereglettek mindazok, akik szorongatott helyzetben voltak, s akiket adósság terhelt, meg akik szívükben elkeseredtek, s ő lett a vezérük; mintegy négyszáz ember volt vele.
3Onnan aztán Dávid a moábi Micpába ment és azt mondta Moáb királyának: „Hadd maradjon, kérlek, apám és anyám nálatok, amíg megtudom, mit tesz velem Isten.”
4Ott is hagyta őket Moáb királyának színe előtt, s azok nála maradtak mindaddig, amíg Dávid a várban tartózkodott.
5Gád próféta ugyanis azt mondta Dávidnak: „Ne maradj tovább a várban, hanem indulj el és menj Júda földjére.” Erre Dávid elindult és a Háret erdőségbe ment.
6Meghallotta azonban Saul, hogy Dávid s a vele levő emberek előkerültek. Erre Saul, aki ekkor Gibeában tartózkodott, és a tamariszkuszfa alatt üldögélt, miközben a dárdát tartotta kezében, s valamennyi szolgája körülötte állott,
7így szólt a körülötte álló szolgáinak: „Halljátok Jemini fiai: Vajon Izáj fia fog-e adni mindnyájatoknak mezőket és szőlőket, és megtesz-e mindnyájatokat ezredesekké és századosokká,
8mivel mindannyian összeesküdtetek ellenem, és nincs senki, aki értesítene engem a dolgokról, sőt még a fiam is szövetséget kötött Izáj fiával? Nincs senki, aki megszánná sorsomat közületek, s értesítene engem arról, hogy fiam fellázította ellenem szolgámat, s az leselkedik rám mindmáig!”
9Azt felelte erre az edomita Dóeg, aki éppen ott állt és az első volt Saul szolgái között: „Én láttam Izáj fiát Nóbban, Ahimelek papnál, Ahitób fiánál,
10aki tanácsot kért számára az Úrtól, eleséget adott neki, sőt a filiszteus Góliát kardját is odaadta neki.”
11Erre elküldött a király, hogy hívják el Ahimelek papot, Ahitóbnak a fiát meg apja egész házanépét, a nóbi papokat, s azok mindannyian el is jöttek a királyhoz.
12Azt mondta ekkor Saul Ahimeleknek: „Halld, Ahitób fia!” Az így felelt: „Itt vagyok, uram.”
13Azt mondta erre neki Saul: „Miért esküdtetek össze ellenem, te és Izáj fia azzal, hogy kenyeret és kardot adtál neki, s tanácsot kértél számára Istentől, hogy így fellázadhasson ellenem, s leselkedhessék rám mindmáig?”
14Ahimelek erre azt felelte a királynak: „Ki olyan megbízható valamennyi szolgád között, mint Dávid, aki veje a királynak, eljár parancsaidban, s tiszteletben áll házadban?
15Vajon ma kértem először tanácsot számára Istentől? Távol legyen ez a dolog tőlem: ne gyanúsítsa a király ilyesmivel egyetlen szolgáját sem apám egész házában, mert nem tudott szolgád semmit sem erről a dologról, sem kicsit, sem nagyot.”
16Ám a király azt mondta: „Halállal lakolsz, Ahimelek, te és apád egész házanépe.”
17Azt mondta azért a király a körülötte álló futároknak: „Forduljatok meg, s öljétek meg az Úr papjait, mert kezük Dáviddal van: tudták, hogy szökik, s nem jelentették nekem.” Ám a király szolgái nem akarták kinyújtani kezüket az Úr papjaira.
18Azt mondta erre a király Dóegnak: „Fordulj meg te, s ronts a papokra.” Megfordult erre az edomita Dóeg, s rárontott a papokra és nyolcvanöt gyolcs efódot viselő embert ölt meg azon a napon,
19Nóbot pedig, a papok városát kardélre hányta, megölt férfit és asszonyt, gyermeket és csecsemőt, marhát, szamarat és juhot egyaránt.
20Ahimeleknek, Ahitób fiának egyik fia azonban, akinek Abjatár volt a neve, megmenekült és Dávidhoz futott
21és hírül vitte neki, hogy Saul megölette az Úr papjait.
22Azt mondta erre Dávid Abjatárnak: „Tudtam én azt aznap, amikor az edomita Dóeg ott volt, hogy kétségkívül értesíti Sault: én okoztam apád háza minden emberének halálát!
23Maradj nálam, ne félj: hiszen aki az én éltemre tör, az tör a tiedre is, de velem együtt életben maradsz te is.”