1Ennélfogva tehát mi is, miután a tanúknak ily nagy fellege vesz körül bennünket, vessünk le mindent, ami terhel, és a bűnt, ami körülvesz, és kitartással fussuk ki az előnkbe tűzött versenyt,
2nézvén a hitnek fejedelmére és elvégezőjére, Jézusra, ki az előtte való öröm helyébe keresztet szenvedett, gyalázattal nem törődve, és az Isten királyi székének jobbjára ült.
3Gondoljatok tudniillik arra, aki ekkora ellenmondást tűrt el a bűnösöktől maga ellen, hogy lelketekben elernyedve ki ne fáradjatok.
4Mert még vérig nem állottatok ellent a bűn ellen való küzdelmetekben;
5és elfelejtkeztetek az intésről, mely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbe az Úr fenyítését, se el ne ernyedj, mikor ő dorgál;
6mert akit szeret az Úr, megfenyíti, megostoroz pedig minden fiút, akit elfogad.
7Mikor fenyítést szenvedtek, az Isten úgy bánik veletek, mint atya; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az atyja?
8Ha pedig fenyítés nélkül vagytok, melyben mindenki részesül, akkor korcsok vagytok és nem fiak.
9Aztán, a mi testi atyáinkat fenyítőinknek tartottuk és tiszteltük; nem sokkal inkább alárendeljük-e magunkat a lelkek atyjának és éljünk?
10Mert azok rövid ideig, az ő tetszésükre fenyítettek; ez pedig hasznunkra, hogy részesei legyünk az ő szentségének.
11Minden fenyítés pedig a jelenre nézve ugyan nem örvendetesnek látszik, hanem szomorúságosnak; de később békességes gyümölcsöt terem azoknak, akik általa gyakorolták magukat, az igazságosságot.
12Azért a leeresztett kezeket és ellankadt térdeket egyenesítsétek ki;
13és: Egyenes nyomokat csináljatok lábaitoknak, hogy a sánta el ne térjen, hanem inkább meggyógyuljon.
14Kövessétek a békességet mindenkivel, és a szentséget, mely nélkül senki sem látja meg az Urat;
15vigyázván, hogy valaki az Isten kegyelmétől el ne maradjon; nehogy a keserűségnek valamely gyökere felnővén megzavarjon, és általa sokan megfertőztessenek;
16nehogy valaki parázna legyen, vagy közönséges, mint Ézsau, aki egy ételen eladta elsőszülöttségét;
17mert tudjátok, hogy ő azután is, mikor az áldást örökölni akarta, megvettetett; mert nem talált helyet a megtérésnek, jóllehet könnyhullatással kereste azt.
18Mert nem járultatok kézzelfogható hegyhez, és égő tűzhöz, sűrű felhőkhöz, sötétséghez és szélvészhez,
19trombitaharsogáshoz és oly szavak hangjához, melyet akik hallottak, kérték, hogy tovább ne legyen szó hozzájuk
20(nem bírták ki ugyanis ezt a parancsot: Ha oktalan állat érinti is a hegyet, megköveztessék, vagy nyíllal lövessék le;
21és oly rettenetes volt a jelenet, hogy Mózes azt mondta: Megijedtem és reszketek);
22hanem járultatok a Sion hegyéhez és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok sok ezreihez,
23a mennyben beírt elsőszülöttek ünnepi gyülekezetéhez és egyházához és a bíróhoz, ki mindeneknek Istene, és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez,
24és az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, mely jobbakat beszél, mint Ábelé.
25Meglássátok, vissza ne utasítsátok azt, aki beszél. Mert ha azok meg nem menekedtek, akik azt utasították vissza, aki a földön hirdetett kijelentést, sokkal kevésbé mi, akik azt utasítjuk vissza, aki a mennyből;
26kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig azt ígéri, mondván: Egyszer még megrázom nem csak a földet, hanem az eget is.
27Ez az „egyszer még” pedig azt jelenti, hogy amik megrendülnek, el fognak változni, mert csinált dolgok, hogy azok maradjanak meg, amik meg nem rendülnek.
28Ezért, mivel rendületlen országot vettünk, legyünk hálásak, ez által szolgáljunk az Istennek neki tetsző módon kegyességgel és istenfélelemmel;
29hiszen a mi Istenünk megemésztő tűz.