2 Samuel 1
1 Történt pedig Saul halála után, éppen mikor Dávid visszatért Amálek megveréséből és két napot ült Dávid Ciklágban;
2 hogy a harmadik napon egyszer csak egy ember érkezett a táborból Saul mellől, ruhái meg voltak szaggatva, föld volt a fején; és mikor Dávidhoz ért, arcra esett és leborult.
3 És azt mondta neki Dávid: Honnét jössz? Az pedig azt mondta neki: Izráel táborából menekültem.
4 Akkor azt mondta neki Dávid: Hogy történt a dolog, mondd el nekem, kérlek; az pedig azt mondta: Megfutott a nép a háborúból és sok el is esett a népből és meghaltak, és Saul meg fia, Jónátán is meghaltak.
5 Erre azt mondta Dávid a legénynek, aki a jelentést tette neki: Hogyan tudod, hogy meghalt Saul, és fia, Jónátán?
6 És azt mondta a legény, aki a jelentést tette neki: Véletlenül éppen a Gilboa hegyén voltam, és íme Saul a dárdájára volt támaszkodva, és a szekerek és lovasok éppen akkor érték őt utol,
7 és amint hátrafordult és engem meglátott, megszólított, én pedig azt mondtam neki: Itt vagyok.
8 És azt mondta nekem: Ki vagy te? És azt mondtam neki: Amáleki vagyok.
9 Akkor azt mondta nekem: Állj mellém, kérlek, és ölj meg engem egészen, mert megfogott a görcs; mert a lélek még mindig bennem van.
10 Tehát mellé álltam és megöltem őt egészen, mert tudtam, hogy ha egyszer elesik, nem marad életben; aztán elvettem a koronát, mely a fején volt, és a karperecet, mely a karján volt, és elhoztam azokat uramnak.
11 Erre Dávid megragadta ruháit és megszaggatta; és a többi férfiak is, akik vele voltak.
12 És jajgattak és sírtak és böjtöltek estvéig Saulért és fiáért, Jónátánért, és az Úr népéért és Izráel házáért, hogy elestek fegyver által.
13 Azután azt mondta Dávid a legénynek, aki neki a jelentést tette: Hova való vagy te? Es azt mondta: Egy amáleki jövevény embernek a fia vagyok én.
14 Akkor azt mondta neki Dávid: Hogy nem féltél kezedet kinyújtani, hogy elpusztítsd az Úrnak felkentjét?
15 Ezzel előszólított Dávid egy legényt és azt mondta: Jer ide, üsd le őt! És levágta őt, és meghalt.
16 És azt mondta neki Dávid: A te véred a te fejeden! Mert saját szád vallott ellened, mondván: én öltem meg az Úr felkentjét.
17 Akkor énekelte Dávid ezt a gyászéneket Saul felett és fia, Jónátán felett; [3]
18 és azt mondta, hogy tanítsák Júda fiait íjra; mint be van írva az Igaz könyvébe.
19 A dicsőség, Izráel, halmaidon halott; Oh, hogy elestek a hősök!
20 Ne mondjátok el Gátban, Ne hirdessétek Askelon utcáin; Hogy ne örvendezzenek a filiszteus lányok, Hogy ne ujjongjanak a pogány lányok.
21 Ti gilboabeli hegyek, Harmat ne, és eső ne legyen rajtatok, És ti emlékáldozati mezők; Hisz ott szennyeződött be a hősök pajzsa, Saulnak pajzsa, Mintha fel sem lett volna kenve olajjal!
22 Megölettek vére nélkül és hősök kövére nélkül Jónátán íja nem vonult vissza; És Saul kardja nem fordult hiába.
23 Saul és Jónátán, kik szerették egymást, És akik kedvesek voltak egymásnak életükben; Halálukban sem váltak el egymástól. Sasoknál gyorsabbak, oroszlánoknál erősebbek:
24 Izráel leányai, Saulért sírjatok; Aki karmazsinba öltöztetett titeket gyönyörűséggel; Aki aranyékszert rakott ruhátokra!
25 Oh, hogy elestek a hősök a hadakozás közepette; Jónátán halott halmaidon!
26 Szenvedek érted, testvérem, Jónátán, Kedves voltál nekem nagyon: Csodálatosabb volt nekem a te szerelmed Az asszonyok szerelménél!
27 Oh, hogy elestek a hősök, És elvesztek a hadi fegyverek!