1 Samuel 20
1 Dávid pedig elmenekült a rámábeli Nájótból; és eljutott Jónátán elé, és aztmondta: Mit tettem én, mi a bűnöm és mi a vétkem atyád előtt, hogy életemre tör?
2 Az pedig azt mondta neki: Távol legyen! Nem fogsz meghalni. Hiszen nem tesz atyám sem nagy dolgot, sem kis dolgot úgy, hogy előttem fel ne tárná; miért rejtené el atyám előlem ezt? Nem úgy van az.
3 De Dávid még megesküdött és azt mondta: Tudván tudja atyád, hogy kedvet találtam szemeidben, tehát azt gondolta: Ne tudja ezt Jónátán, nehogy fájjon neki; de él az Úr és él a te lelked, hogy csak egy lépés van köztem és a halál között.
4 Erre azt mondta Jónátán Dávidnak: Mit mond a te lelked, mit tegyek éretted?
5 És azt mondta Dávid Jónátánnak: Ugye újhold lesz holnap, és nekem okvetlen a királlyal kellene ételhez ülnöm; de bocsáss el engem, hogy rejtőzzem el a mezőn harmadnap estvéig.
6 Ha észreveszi atyád, hogy hiányzom, ezt mondd neki: SÚrgősen elkérezett tőlem Dávid, hogy városába, BétLehembe ránduljon, mert ott van az egész nemzetségnek évi áldozati ünnepe.
7 Ha ezt mondja: Jó, az béke szolgádra nézve; de ha haragra lobban, akkor tudd meg, hogy a rossz el van végezve részéről:
8 és gyakorolj kegyelmet a te szolgádon, hiszen az Úrral vitted a te szolgádat frigybe magaddal; és ha van bennem bűn, ölj meg engem te, atyádhoz pedig miért vinnél engem?
9 És azt mondta Jónátán: Távol legyen tőled; mert ha én bizonyosan megtudnám, hogy a rossz el van végezve atyám részéről, hogy rád jöjjön, akkor nem mondanám-e azt meg neked?
10 Dávid pedig azt mondta Jónátánnak: Bárcsak megmondaná nekem valaki: vajon amit atyád felel neked, kemény lesz-e?
11 És azt mondta Jónátán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezőre; és kimentek ketten a mezőre.
12 Akkor azt mondta Jónátán Dávidnak: Az Úr Izráel Istene, hogy ha kifÚrkészem atyámat holnap-holnapután ilyenkor, és kitűnik, hogy jó Dávidhoz: hát akkor elküldök hozzád, és feltárom előtted.
13 Úgy cselekedjék az Úr Jónátánnal és úgy folytassa, hogy ha az ellened való rossz látszik jónak atyám előtt, azt is feltárom előtted, és elbocsátlak téged, hogy menj el békességgel; és legyen veled az Úr, miképpen az én atyámmal volt.
14 De ne amíg én élek; és ne velem gyakorold az Úr irgalmasságát, hogy meghaljak:
15 hanem ne szüntesd meg kegyességedet házamtól soha; akkor se, mikor kiirtja az Úr Dávid ellenségeit, mindeniket a föld színéről.
16 Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával; hogy keresse meg az Úr Dávid ellenségeinek kezén.
17 Továbbá Jónátán megeskette Dávidot is iránta való szeretetére; mert úgy szerette őt, mint a lelkét szerette.
18 És azt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és keresni fognak téged, ha Úres lesz a széked;
19 tehát holnapután azonnal jöjj le és menj arra a helyre, ahol a tett napján elrejtőztél; és ülj le ott a mellett a kőhalom mellett.
20 Én pedig három nyilat lövök mellé; célba lövöldözvén a magam kedvére.
21 És mikor küldöm a legényt: Eredj, keresd meg a nyilakat!; ha azt mondom a legénynek: Ihol a nyilak rajtad innen vannak, vedd fel!; akkor jöjj elő, mert békesség vár rád, és nincs baj, él az Úr!
22 Ha pedig ezt mondom az ifjúnak: Ahol a nyilak rajtad túl vannak; akkor eredj el, mert elküldött téged az Úr.
23 És ebben a dologban, amit megbeszéltünk én meg te: íme az Úr itt van köztem és közted örökké.
24 Elrejtőzött tehát Dávid a mezőn. És mikor újhold lett; leült a király az ételhez, hogy egyen.
25 Mikor pedig a király leült székére, mint máskor, a fali székre, és Jónátán felállt, Ábner pedig leült Saul mellé; Dávid helye Úresen maradt.
26 De nem szólt Saul semmit aznap; mert azt gondolta: Véletlen eset ez, nem tiszta, hát nem tiszta.
27 De mikor az újhold után való második napon is Úres volt Dávid helye; akkor azt mondta Saul Jónátánnak: Miért nem jött el Isai fia sem tegnap, sem ma az evéshez?
28 És felelt Jónátán Saulnak: SÚrgősen elkérezett tőlem Dávid Bét-Lehembe;
29 és azt mondta: Bocsáss el engem, kérlek, mert nemzetségi áldozatunk van nekünk a városban, és maga testvérem hívott fel engem; most tehát, ha kedvet találtam szemeidben, hadd menjek szabadságra, hogy meglátogassam testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.
30 Felgerjedt erre Saul haragja Jónátánra, és azt mondta neki: Konokság elfajzott fia! Talán nem tudom, hogy te Isai fia mellett vagy szégyenedre és anyád szemérmének szégyenére?
31 Mert mindaddig, amíg Isai fia él a földön, meg nem állhatsz te és királyságod; most tehát küldj el és hozd őt hozzám, mert ő halál fia!
32 És felelt Jónátán atyjának, Saulnak; és azt mondta neki: Miért kell őt megölni, mit követett el?;
33 mire Saul felé hajította a dárdát, hogy leüsse őt. Mikor így Jónátán megtudta, hogy el van végezve atyja részéről Dávid megölése:
34 felkelt Jónátán az asztaltól lobogó haraggal; és nem evett az újhold másodnapján semmit, mert fájt neki, hogy atyja gyalázta Dávidot.
35 És történt reggel, hogy Jónátán kiment a mezőre a Dáviddal kitűzött időre; és egy kis legény volt vele.
36 És azt mondta legényének: Fuss, keresd meg a nyilakat, melyeket én ellövök! A legény futott, ő pedig ellőtte a nyilat úgy, hogy túlment rajta.
37 Mikor pedig a legény a nyíl helyéhez ért, melyet Jónátán ellőtt; utána kiáltott Jónátán a legénynek és azt mondta: Ahol a nyíl rajtad túl van!
38 Aztán azt kiáltotta Jónátán a legény után: Hamar, siess, meg ne állj! Es felszedte Jónátán legénye a nyilakat, és urához ment.
39 De a legény nem tudott semmit; csak Jónátán és Dávid tudta a dolgot.
40 Akkor odaadta Jónátán szerszámait a legénynek, aki vele volt; és azt mondta neki: Eredj, vidd be a városba.
41 A legény bement, Dávid pedig felkelt a kőhalom mellől és arccal a földre esett és meghajtotta magát háromszor; aztán megcsókolták egymást és sírtak egymással, kivált Dávid nagyon.
42 És azt mondta Jónátán Dávidnak: Eredj el békességgel; amire megesküdtünk mi mind a ketten az Úr nevére, mondván: Az Úr legyen köztem és közted, az én magom közt és a te magod közt örökre! 43 Erre felkelt és elment; Jónátán pedig bement a városba.