1 Chronicles 17
1 És egyszer, mikor Dávid a saját házában lakott; azt mondta Dávid Nátán prófétának: Íme én cédrusházban lakom, az Úr frigyládája pedig kárpitok alatt.
2 Erre azt mondta Nátán Dávidnak: Tégy meg mindent, ami szívedben van; mert az Isten veled van.
3 De történt azon az éjszakán; hogy Isten szava lett Nátánhoz, mondván:
4 Eredj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Így mondta az Úr: Ne te építsd nekem a lakóházat.
5 Hiszen én nem laktam házban attól a naptól fogva, melyen felhoztam Izráelt mind e mai napig; hanem sátorból sátorba voltam, és hajlékból hajlékba.
6 Bárhol, ahol vándoroltam egész Izráellel, szóltam-e egy szót Izráel valamelyik bírájához, akit megbíztam, hogy legeltesse népemet, mondván: Miért nem építettetek nekem cédrusházat?
7 Most tehát így mondd szolgámnak, Dávidnak: Így mondta a seregek Ura: Én kivettelek téged a cserényből, a juhok mögül; hogy fejedelemmé légy népem fölött, Izráel fölött:
8 és veled voltam mindenütt, ahol jártál, és kiirtottam előled minden ellenségedet; és oly nevet szereztem neked, mint a legnagyobbak neve, akik a földön vannak:
9 és helyet jelöltem ki népemnek, Izráelnek és elplántáltam őt, hogy lakjon a maga helyén és meg ne rendüljön többé; és álnokság fiai ne sanyargassák őt többé, mint eleintén:
10 és azoktól a napoktól fogva, mikor bírákat rendeltem népem fölé, Izráel fölé, neked aláztam meg minden ellenségedet: így jelentettem ki neked, hogy az Úr épít neked házat.
11 Ha tehát majd betelnek napjaid, hogy elmenj atyáiddal, és feltámasztom utánad a te magodat, aki lesz fiaid közül; és megerősítem az ő királyságát:
12 ő építsen nekem házat. És én megerősítem trónját örökre:
13 én atyja gyanánt leszek neki és ő fiam gyanánt lesz nekem; és kegyelmemet nem távolítom el tőle, mint eltávolítottam attól, aki teelőtted volt;
14 hanem örökre beállítom őt házamba és királyságomba; és trónja szilárd lesz örökre.
15 Egészen e beszédek szerint és egészen e látomás szerint: úgy beszélt Nátán Dávidnak.
16 Akkor bement Dávid király és leült az Úr előtt; és azt mondta: Ki vagyok én, Úr Isten, és mi az én házam, hogy engem idáig juttattál?
17 És ez nem volt elég szemeidben, oh Isten, hanem beszéltél szolgád háza felől a messze jövőre vonatkozólag; és úgy láttál engem, mint embersort a legfelsőbbig, Úr Isten.
18 Mit folytassa még Dávid teelőtted, hogy megtisztelted szolgádat; hiszen te ismered szolgádat.
19 Uram, a te szolgádért és a te szíved szerint cselekedted mindezt a nagy dolgot; hogy kijelentsd mindezt a nagy dolgot.
20 Uram, nincs olyan, mint te, és nincs Isten rajtad kívül; mind a szerint, amit füleinkkel hallottunk.
21 És ki olyan, mint a te néped, Izráel? Egyetlen nemzet a földön, melyért elment az Isten, hogy megváltsa magának népül, hogy nagyságos és félelmetes nevet szerezz magadnak, nemzeteket űzvén el néped elől, melyet megváltottál Egyiptomból.
22 És népedet, Izráelt, örökre népeddé tetted; te pedig, Uram, Istenükké lettél nekik.
23 És most, Uram, a szó, melyet szolgád felől és az ő háza felől szóltál, legyen erős mindörökké; és cselekedjél úgy, amiképpen szóltál.
24 Akkor erős és nagy lesz a neved örökké, mondván: A seregek Ura, Izráel Istene Isten Izráel felett; és szolgádnak, Dávidnak háza erősen áll előtted.
25 Mivel te, Istenem, felfedted szolgád fülébe, hogy házat építesz neki; ezért úgy találta a te szolgád, hogy imádkozzék előtted.
26 És most, Uram, te vagy az Isten; és te szóltad ezt a jót szolgád felől:
27 most tehát tessék neked megáldani szolgádnak házát, hogy előtted legyen örökre; ha te, Uram, megáldottad, akkor áldott örökre.