1Asáf zsoltára.
2A Sionról, a melynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten.
3Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél.
4Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét:
5Gyűjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erősítik szövetségemet!
6És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten biró. Szela.
7Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened.
8Nem feddlek én téged áldozataidért, és hogy égőáldozataid szüntelen előttem vannak.
9[De] nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból;
10Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken.
11Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai [tudva vannak] nálam.
12Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.
13Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?
14Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!
15És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.
16A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet?
17Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted rendelésimet!
18Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velök.
19A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot sző.
20Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod.
21Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom [azokat.]
22Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül:
23A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.