1Dávid miktámja.
2Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
3A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörűségem.
4Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.
5Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.
6Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.
7Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
8Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.
9Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
10Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
11Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.