1Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.
2Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
3Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,
4Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.
5Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.
6Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élőknek földén;
7Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! [ (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. ]