1Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
5Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
9A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jő fel [többé].
10Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.