1Felele erre Jób, és monda:
2Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!
3Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?
4Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja őt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!
5A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.
6A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.
7Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.
8Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.
9Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
10A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
11Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?
12A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?
13Ő nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.
14Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.
15Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja őket, felforgatják a földet.
16Ő nála van az erő és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.
17A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.
18A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.
19A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.
20Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot.
21Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét megtágítja.
22Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.
23Nemzeteket növel fel, azután elveszíti őket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.
24Elveszi eszöket a föld népe vezetőinek, és úttalan pusztában bujdostatja őket.
25És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.