1Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt. Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
2Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.
3Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.
4Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.
5Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.
6Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.
7Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
8Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.
9De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.
10Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.
11De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.