1A karmesternek: Az ÚR szolgájáé, Dávidé. A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem,
2sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani.
3Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni.
4Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.
5URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.
6Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam.
7Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.
8Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.
9Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.
10Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez.
11Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze!
12Majd elbuknak a gonosztevők, elterülnek, nem tudnak fölkelni.