Joshua 3HUNB

1Józsué másnap korán reggel fölkelt, fölkerekedtek Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz; ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott táboroztak, mielőtt átkeltek volna.

2Három nap múlva végigmentek az elöljárók a táboron,

3és ezt parancsolták a népnek: Ha azt látjátok, hogy a lévita papok fölemelik Isteneteknek, az ÚRnak szövetségládáját, akkor ti is kerekedjetek föl, és menjetek utána.

4De legyen mintegy kétezer könyök távolság köztetek és közte; ne menjetek közel hozzá. Így tudjátok majd az utat, amelyen mennetek kell, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton.

5Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR.

6A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Vegyétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölvették tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt.

7Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: A mai napon kezdelek naggyá tenni az egész Izráel előtt, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam.

8Te azért parancsold meg a szövetség ládáját vivő papoknak: Amikor odaértek a Jordán vizének a széléhez, álljatok bele a Jordánba.

9Azután ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az ÚRnak beszédét!

10Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek - mondta Józsué -, és hogy ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat:

11Íme, az egész föld Urának a szövetségládája átmegy előttetek a Jordánon!

12Most tehát válasszatok ki tizenkét férfit Izráel törzseiből, törzsenként egy-egy férfit.

13És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az ÚRnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik, a felülről lefelé folyó víz megáll, mint egy gát.

14Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljen a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt.

15A ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén belemerült a vízbe. A Jordán medre pedig az aratás idején mindvégig egészen tele volt.

16Egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, gátként feltornyosult egy nagy szakaszon Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt. A pusztai tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben.

17Az ÚR szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon.

Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

Choose Translation

Switch translation for Joshua 3.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.