Genesis 8HUNB

1Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett.

2Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; megszűnt esni az eső az égből.

3Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz.

4A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát-hegységben.

5A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.

6Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált,

7és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült, meg visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről.

8Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről.

9De a galamb nem talált helyet a lábának, hogy leszállhasson, ezért visszatért hozzá a bárkába, mert víz borította az egész föld színét. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta és bevette magához a bárkába.

10Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából.

11Estére megjött hozzá a galamb, és ekkor már egy leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről.

12Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá.

13A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napjára fölszikkadt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka födelét, és látta, hogy már megszikkadt a föld színe.

14A második hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld. a

15Ekkor így szólt Isten Nóéhoz:

16Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt!

17Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön!

18Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt.

19Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából.

20Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron.

21Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.

22Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.

Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

Choose Translation

Switch translation for Genesis 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.