1Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett.
2Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; megszűnt esni az eső az égből.
3Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz.
4A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát-hegységben.
5A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.
6Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált,
7és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült, meg visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről.
8Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről.
9De a galamb nem talált helyet a lábának, hogy leszállhasson, ezért visszatért hozzá a bárkába, mert víz borította az egész föld színét. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta és bevette magához a bárkába.
10Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából.
11Estére megjött hozzá a galamb, és ekkor már egy leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről.
12Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá.
13A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napjára fölszikkadt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka födelét, és látta, hogy már megszikkadt a föld színe.
14A második hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld. a
15Ekkor így szólt Isten Nóéhoz:
16Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt!
17Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön!
18Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt.
19Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából.
20Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron.
21Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.
22Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.