Genesis 32HUNB

1Jákób is útnak indult, és találkoztak vele Isten angyalai.

2Amikor meglátta őket Jákób, ezt mondta: Isten tábora ez! És elnevezte azt a helyet Mahanaimnak.

3Azután követeket küldött Jákób maga előtt bátyjához, Ézsauhoz Széír földjére, Edóm mezejére,

4és ezt parancsolta nekik: Mondjátok meg uramnak, Ézsaunak: Ezt mondja a te szolgád, Jákób: Lábánnál voltam jövevény, ott tartózkodtam mostanáig.

5Szereztem ökröket, szamarakat és juhokat, szolgákat és szolgálókat. Azért küldök neked üzenetet, uram, hogy elnyerjem jóindulatodat.

6A követek ezzel tértek vissza Jákóbhoz: Elmentünk bátyádhoz, Ézsauhoz: jön is már eléd, de négyszáz ember van vele!

7Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet, meg a juhokat, marhákat és tevéket.

8Mert ezt gondolta: Ha eléri Ézsau az egyik tábort, és levágja azt, a megmaradt tábor elmenekülhet.

9Jákób azután ezt mondta: Ó atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, URam, aki ezt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, és jót teszek veled!

10Méltatlan vagyok minden hűséges és igaz tettedre, amit szolgáddal cselekedtél. Hiszen csak egy vándorbottal mentem át itt a Jordánon, most pedig két táborom van.

11Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből, mert félek tőle, hogy ha idejön, megöl engem, az anyákat is gyermekeikkel együtt.

12Hiszen te mondtad: Sok jót teszek veled és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, amely olyan sok, hogy meg sem lehet számolni.

13Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékot válogatott ki szerzeményéből bátyjának, Ézsaunak:

14kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot, húsz kost,

15harminc szoptatós tevét fiastul, negyven tehenet és tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsődört.

16Szolgáira bízott minden nyájat külön-külön, és ezt mondta szolgáinak: Keljetek át előttem, de hagyjatok távolságot a nyájak között!

17Az elsőnek azt parancsolta: Ha találkozik veled a bátyám, Ézsau, és megkérdezi, hogy kinek a szolgája vagy, hová mégy, kié ez a jószág előtted,

18akkor ezt mondd: Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk.

19Ezt parancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindazoknak, akik a nyájak után mentek: Így beszéljetek Ézsauval, amikor találkoztok vele!

20Ezt is mondjátok: Szolgád, Jákób itt van mögöttünk. Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán szívesen fogad.

21Az ajándék tehát átkelt előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát.

22De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál.

23Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét.

24Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig.

25De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben.

26Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem.

27Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób.

28Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.

29Jákób ezt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő ezt mondta: Miért kérdezed a nevemet? És megáldotta őt.

30Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam.

31Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére.

32Ezért nem eszik meg Izráel fiai mindmáig a csípő forgócsontján levő inat, mert ütés érte Jákób csípőjének forgócsontján az inat.

Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

Choose Translation

Switch translation for Genesis 32.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.