1Jákób is útnak indult, és találkoztak vele Isten angyalai.
2Amikor meglátta őket Jákób, ezt mondta: Isten tábora ez! És elnevezte azt a helyet Mahanaimnak.
3Azután követeket küldött Jákób maga előtt bátyjához, Ézsauhoz Széír földjére, Edóm mezejére,
4és ezt parancsolta nekik: Mondjátok meg uramnak, Ézsaunak: Ezt mondja a te szolgád, Jákób: Lábánnál voltam jövevény, ott tartózkodtam mostanáig.
5Szereztem ökröket, szamarakat és juhokat, szolgákat és szolgálókat. Azért küldök neked üzenetet, uram, hogy elnyerjem jóindulatodat.
6A követek ezzel tértek vissza Jákóbhoz: Elmentünk bátyádhoz, Ézsauhoz: jön is már eléd, de négyszáz ember van vele!
7Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet, meg a juhokat, marhákat és tevéket.
8Mert ezt gondolta: Ha eléri Ézsau az egyik tábort, és levágja azt, a megmaradt tábor elmenekülhet.
9Jákób azután ezt mondta: Ó atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, URam, aki ezt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, és jót teszek veled!
10Méltatlan vagyok minden hűséges és igaz tettedre, amit szolgáddal cselekedtél. Hiszen csak egy vándorbottal mentem át itt a Jordánon, most pedig két táborom van.
11Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből, mert félek tőle, hogy ha idejön, megöl engem, az anyákat is gyermekeikkel együtt.
12Hiszen te mondtad: Sok jót teszek veled és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, amely olyan sok, hogy meg sem lehet számolni.
13Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékot válogatott ki szerzeményéből bátyjának, Ézsaunak:
14kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot, húsz kost,
15harminc szoptatós tevét fiastul, negyven tehenet és tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsődört.
16Szolgáira bízott minden nyájat külön-külön, és ezt mondta szolgáinak: Keljetek át előttem, de hagyjatok távolságot a nyájak között!
17Az elsőnek azt parancsolta: Ha találkozik veled a bátyám, Ézsau, és megkérdezi, hogy kinek a szolgája vagy, hová mégy, kié ez a jószág előtted,
18akkor ezt mondd: Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk.
19Ezt parancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindazoknak, akik a nyájak után mentek: Így beszéljetek Ézsauval, amikor találkoztok vele!
20Ezt is mondjátok: Szolgád, Jákób itt van mögöttünk. Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán szívesen fogad.
21Az ajándék tehát átkelt előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát.
22De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál.
23Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét.
24Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig.
25De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben.
26Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem.
27Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób.
28Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.
29Jákób ezt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő ezt mondta: Miért kérdezed a nevemet? És megáldotta őt.
30Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam.
31Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére.
32Ezért nem eszik meg Izráel fiai mindmáig a csípő forgócsontján levő inat, mert ütés érte Jákób csípőjének forgócsontján az inat.