Ezekiel 48HUNB

1Így következnek a törzsek név szerint: az északi határszéltől kiindulva, amely a hetlóni út mentén halad Hamát felé Hacar-Énónig úgy, hogy Damaszkusz határa észak felé esik, Hamát mellett; a keleti oldaltól a nyugati oldalig Dáné lesz egy rész.

2Dán határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Áséré lesz egy rész.

3Ásér határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Naftálié lesz egy rész.

4Naftáli határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Manasséé lesz egy rész.

5Manassé határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Efraimé lesz egy rész.

6Efraim határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Rúbené lesz egy rész.

7Rúben határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Júdáé lesz egy rész.

8Júda határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig lesz az a terület, amelyet fölajánlotok: szélessége huszonötezer könyök, hosszúsága pedig annyi, mint egy-egy részé a keleti oldaltól a nyugati oldalig. Ennek a közepén lesz a szent hely.

9Az a terület, amelyet az ÚRnak fölajánlotok, huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles lesz.

10A fölajánlott szent terület így oszlik meg: a papoké északon huszonötezer könyök hosszú, nyugaton tízezer könyök széles, keleten tízezer könyök széles, délen huszonötezer könyök hosszú. Ennek a közepén lesz az ÚR szent helye.

11Ez a Cádók utódai közül való fölszentelt papoké lesz, akik nekem szolgáltak, és nem tévelyegtek, mint a léviták, amikor tévelygett Izráel.

12Övék lesz ez, mint az országból fölajánlott igen szent terület, a léviták határa mellett.

13A lévitáké lesz a papok határa mentén egy huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles terület. Az egésznek a hosszúsága tehát huszonötezer könyök, szélessége pedig húszezer könyök.

14Nem szabad ebből semmit sem eladniuk, sem elcserélniük, és nem szállhat át másra, mert az az országnak a legjava, az ÚR szent tulajdona.

15Az az ötezer könyöknyi terület, amely a huszonötezer könyök szélességből még hátra van, a város közönséges területe lesz, lakóhelyül és legelőül. Ennek a közepén lesz a város.

16Ezek a méretei: északi oldala négyezer-ötszáz, déli oldala négyezer-ötszáz, keleti oldala négyezer-ötszáz, és nyugati oldala is négyezer-ötszáz könyök.

17A város legelője észak felé kétszázötven, dél felé kétszázötven, kelet felé kétszázötven és nyugat felé kétszázötven könyök lesz.

18Ami megmarad a szent terület hosszúságából - keletre tízezer könyök, nyugatra tízezer könyök - az ott lesz a szent terület mellett, termése pedig legyen a város dolgozóinak a kenyere.

19Ami pedig a város dolgozóit illeti, Izráel minden törzséből valók fognak ott dolgozni.

20Az egésznek a területe huszonötezerszer huszonötezer könyök. Ez a négyzet, amelyhez hozzátartozik a város birtoka is, legyen szent terület!

21A megmaradó rész a fejedelemé: a szent területnek és a város birtokának mindkét oldalán, a huszonötezer könyöknyi területtől a keleti határig, és nyugat felé a huszonötezer könyöknyi területtől a nyugati határig, a törzseknek kiosztott részek közé eső terület lesz a fejedelemé. Ennek a közepén lesz a fölajánlott szent terület, a szent hely és a templom.

22A léviták birtoka és a város birtoka a fejedelem birtokai közé esik. A fejedelem birtoka Júda területe és Benjámin területe közt lesz.

23A többi rész így következik: a keleti oldaltól a nyugati oldalig Benjáminé lesz egy rész.

24Benjámin határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Simeoné lesz egy rész.

25Simeon határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Issakáré lesz egy rész.

26Issakár határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Zebuloné lesz egy rész.

27Zebulon határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Gádé lesz egy rész.

28Gád határa mellett a dél felé eső oldalon a határ Támártól a Kádesnél levő Meribá vizéig húzódik, azután a Nagy-tenger patakja mellett.

29Ezt a földet kell sorsvetéssel elosztani, és így részesednek belőle Izráel törzsei! - így szól az én Uram, az ÚR.

30Ezek lesznek a város kijáratai a négyezer-ötszáz könyök hosszú északi oldalon kezdve.

31A város kapui Izráel törzseiről kapják a nevüket. Három kapu van északon: Rúbené egy kapu, Júdáé egy kapu és Lévié egy kapu.

32Négyezer-ötszáz könyök hosszú a keleti oldal, és három kapu van rajta: Józsefé egy kapu, Benjáminé egy kapu és Dáné egy kapu.

33Négyezer-ötszáz könyök hosszú a déli oldal, és három kapu van rajta: Simeoné egy kapu, Issakáré egy kapu és Zebuloné egy kapu.

34Négyezer-ötszáz könyök hosszú a nyugati oldal, és három kapu van rajta: Gádé egy kapu, Áséré egy kapu és Naftálié egy kapu.

35A város kerülete tizennyolcezer könyök. A város neve pedig ez lesz: Ott van az ÚR!

Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

Choose Translation

Switch translation for Ezekiel 48.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.