Ezekiel 40HUNB

1Fogságunk huszonötödik évében, az év elején, a hónap tizedikén - tizennégy évvel azután, hogy bevették a várost - ugyanazon a napon megragadott, és elvitt engem az ÚR.

2Isteni látomásban vitt el engem Izráel országába, letett egy igen magas hegyre, amelynek a déli oldalán egy városhoz hasonló építmény volt.

3Odavitt engem, és én egy férfit láttam, amint állt a kapuban. Olyannak látszott, mintha ércből lett volna; kezében lenzsinór és mérőnád volt.

4Ez a férfi így szólt hozzám: Emberfia! Nézd meg a szemeddel, halld meg a füleddel, és vésd az eszedbe mindazt, amit mutatok neked, mert azért kellett idejönnöd, hogy meglásd ezeket a dolgokat. Mindazt, amit látsz, mondd el Izráel házának!

5A templomon kívül körös-körül várfal húzódott. A férfi kezében egy hatkönyöknyi mérőnád volt (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt). Megmérte az építményt: egy mérőnád széles és egy mérőnád magas volt.

6Azután a keletre néző kapuhoz ment, fölment a lépcsőjén, és megmérte a kapu küszöbét: egy mérőnád széles volt, és a másik küszöb is egy mérőnád széles.

7Egy-egy őrszoba egy mérőnád hosszú és egy mérőnád széles volt; az őrszobák közötti tér öt könyök, a kapu küszöbe pedig, a kapu csarnoka mellett, a templom felől egy mérőnád volt.

8Megmérte a kapu csarnokát a templom felől: egy mérőnád széles volt.

9Megmérte a kapu csarnokát: nyolc könyök volt, pillérei pedig két könyök vastagok voltak. A kapu csarnoka a templom felől volt.

10A keleti kapunak mind az egyik, mind a másik oldalán három-három őrszoba volt, mind a három azonos méretű, és a pillérek is azonos méretűek voltak, mind az egyik, mind a másik oldalon.

11Azután megmérte a kapunyílás szélességét: tíz könyök volt, a kaputér pedig tizenhárom könyök.

12Az őrszobák előtt levő terület egy könyök volt, egykönyöknyi terület volt a másik oldalon is. Mindegyik őrszoba hat könyök volt az egyik oldalon, és hat könyök a másik oldalon is.

13Azután megmérte a kaput az egyik őrszoba hátsó falától a másiknak a hátsó faláig: huszonöt könyök széles volt, ahol egyik nyílás a másikkal szemben volt.

14Így járt el a csarnoknál is: húsz könyök volt az, és a kapu csarnokát udvar vette körül.

15A bejárati kapu elejétől a kapu csarnokának a végéig ötven könyök távolság volt.

16Az őrszobákon kőkeretes ablakok voltak, meg a pilléreiken is belül, a kapu felé körös-körül. Ugyanilyen ablakai voltak a csarnoknak is befelé körös-körül. A pilléreken pálmadísz volt.

17Azután bevitt engem a külső udvarba, és ott kamrák voltak. Az udvarnak körös-körül volt egy kövezett része, harminc kamra volt a kövezett részen.

18A kövezet a kapuk oldaláig ért, és szélessége megfelelt a kaputér hosszának. Ez volt az alsó kövezet.

19Azután megmérte a szélességet az alsó kapu homlokzatától a belső udvar kapujának külső homlokzatáig: száz könyök volt. Amilyen volt keleten, olyan volt északon is.

20Megmérte a külső udvar északra néző kapujának a hosszúságát és szélességét is.

21Ennek is volt három-három őrszobája mind az egyik, mind a másik oldalon, továbbá pillérei és előcsarnoka, az első kapu méretei szerint: ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége.

22Ablakai, pillérei és pálmadíszei is megfeleltek a keletre néző kapu méreteinek. Hét lépcsőfok vezetett föl oda, ezek felől volt az előcsarnok.

23Az északi kapuval szemben is volt a belső udvarnak egy kapuja, ugyanúgy, mint a keleti kapunál. Egyik kaputól a másikig száz könyök távolságot mért.

24Azután déli irányba vezetett, ott volt a déli kapu. Megmérte a pilléreit és az előcsarnokát: ezek is ugyanolyan méretűek voltak.

25Ennek is, meg az előcsarnokának is ugyanolyan ablakai voltak körös-körül, mint amazok az ablakok. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt.

26Följáratának hét lépcsőfoka volt, ezek felől volt az előcsarnoka. Pálmadíszek is voltak a pillérein mind az egyik, mind a másik oldalon.

27A belső udvarnak dél felé is volt kapuja. Egyik kaputól a másikig dél felé is száz könyök távolságot mért.

28Azután bevitt engem a belső udvarba, a déli kapuhoz, és megmérte a déli kaput: méretei ugyanazok voltak, mint a külsőknek.

29Őrszobáinak, pilléreinek és előcsarnokának ugyanazok voltak a méretei. Ennek is, meg előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. A kapu hosszúsága ötven könyök, szélessége huszonöt könyök volt.

30Körös-körül csarnokok voltak: hosszúságuk huszonöt könyök volt, szélességük pedig öt könyök.

31A kapu előcsarnoka a külső udvar felől volt, pillérein pálmadíszek voltak, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.

32Azután elvitt engem a belső udvarban kelet felé, és megmérte a kaput: méretei ugyanazok voltak.

33Őrszobáinak, pilléreinek és előcsarnokának is ugyanazok voltak a méretei. Ennek és az előcsarnokának is voltak ablakai körös-körül. Ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége.

34Előcsarnoka a külső udvar felől volt, pillérein pálmadíszek voltak mind az egyik, mind a másik oldalon, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.

35Azután elvitt engem az északi kapuhoz, és megmérte: méretei ugyanazok voltak.

36Ennek is voltak őrszobái, pillérei és előcsarnoka, ablakai is voltak körös-körül. Ötven könyök volt a hosszúsága, huszonöt könyök a szélessége.

37Előcsarnoka a külső udvar felől volt, pálmadíszek voltak a pillérein mind az egyik, mind a másik oldalon, és följáratának nyolc lépcsőfoka volt.

38Volt egy kamra is, amelynek az ajtaja a kapu csarnokánál volt. Ott mosták meg az égőáldozatot.

39A kapu csarnokának egyik oldalán is, meg a másik oldalán is volt két asztal. Azokon darabolták föl az égőáldozatot, a vétekáldozatot és a jóvátételi áldozatot.

40A külső oldalon, az északi kapu bejáratához vezető lépcsőnél két asztal volt, a kapu csarnokának másik oldalán is volt két asztal.

41Egyik oldalon is, másik oldalon is négy asztal volt a kapu mellett, összesen nyolc asztal: ezeken darabolták föl az áldozatokat.

42Az égőáldozat számára négy asztal volt faragott kőből: másfél könyök hosszú, másfél könyök széles és egy könyök magas. Ezekre teszik azokat az eszközöket, amelyekkel az égőáldozatot és a véres áldozatot földarabolják.

43A peremük egytenyérnyi volt, befelé hajlóan odaerősítve körös-körül. Az asztalokra tették az áldozatra hozott húst.

44A belső kapu mellett volt két kamra a belső udvarban, az egyik az északi kapu oldalán dél felé nézett, a másik a déli kapu oldalán észak felé nézett.

45Akkor így szólt hozzám az a férfi: Ez a kamra, amely dél felé néz, azoké a papoké, akik a templomban teljesítenek szolgálatot.

46Az a kamra pedig, amely északra néz, azoké a papoké, akik az oltárnál teljesítenek szolgálatot: ezek Cádók utódai. A léviták közül ezek járulhatnak az ÚRhoz a szent szolgálat végzésére.

47Azután megmérte az udvart: hosszúsága száz könyök, szélessége is száz könyök, tehát négyzet alakú volt. A templom előtt volt az oltár.

48Azután bevitt engem a templom csarnokába, és megmérte a csarnok pilléreit: öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. A kapu szélessége pedig három könyök volt az egyik oldalon, és három könyök a másik oldalon.

49A csarnok hosszúsága húsz könyök volt, szélessége tizenegy könyök, és tíz lépcsőfok vezetett föl oda. A pilléreknél oszlopok voltak, egy az egyik oldalon, egy a másik oldalon.

Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

Choose Translation

Switch translation for Ezekiel 40.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.