1Jaj, milyen sötét felhőt borított Sionra haragjában az Úr! Izráel dicsőségét az égből a földre vetette. Haragja napján nem törődött még lába zsámolyával sem!
2Könyörtelenül elpusztította az Úr Jákób népének minden hajlékát, összetörte haragjában Júda lakóinak várait. Földre taposta, megszégyenítette az egész királyságot és vezetőit.
3Összetörte izzó haragjában Izráelnek minden hatalmát. Megvonta népétől védő karját, s utat engedett ellenségeinek. Úgy égette Jákób népét mindenfelől, mint megemésztő tűz.
4Felvonta íját ellenünk, mint ellenségünk, ránk emelte karját, mint támadónk, Sion hajlékaiban mindenkit megölt, akire büszkén tekintettünk. Haragját zúdította ránk, mint tűzesőt.
5Ellenségünkké lett az Úr: elpusztította Izráelt egészen! Lerombolta palotáinkat, romba döntötte erős várainkat, Júda népének gyászát és siralmait megsokasította.
6Ledöntötte saját Sátorát, mint egy hitvány kerti kunyhót. Szétrombolta ünnepeinek helyét az Örökkévaló, feledésbe taszította Sion városának ünnepeit, még a szombatot is. Tüzes haragja hevében eltaszított királyt és papot.
7Elhagyta oltárát, eltávozott Templomából. Ellenségünk kezébe adta annak bástyáit és falait. Diadalittas zajongás hallik az Örökkévaló házában, mint egykor ünnepeink napján.
8Mert az Örökkévaló döntött úgy, hogy lerombolja Sion falait: kifeszítette fölötte a mérőzsinórt, véghezvitte, amit elhatározott. Hiába jajgatott bástya és várfal, mind leomlott, s földön hevernek, mint a gyászolók.
9A kapuk szárnyai földre roskadtak, kapcsaikat és záraikat összetörték. A királyt és a fejedelmeket a nemzetek közé hurcolták, nincs többé sem törvény, sem tanítás. Még a próféták sem kapnak kijelentést az Örökkévalótól.
10Sion fejedelmei némán ülnek a földön, fejükre port hintettek, derekukon zsákruha. Jeruzsálem fiatal leányai földre borulva gyászolnak.
11Szemem a sírástól eleped, szívem nyugtalan háborog, lelkem, mint a földre ömlött víz, mert láttam népem pusztulását: csecsemők és gyermekek hevernek az utcán, éhségtől haldokolva!
12Anyjukat szólítják, enni- és innivalóért könyörögnek. Ájultan fekszenek anyjuk karjaiban, s lassan kilehelik lelküket, mint az utcán heverő sebesült harcosok.
13Ó Jeruzsálem, mit mondjak neked? Kihez hasonlítsalak? Sion népe, mivel vigasztaljalak? Hiszen pusztulásod oly nagy és mélységes, mint a tenger! Kicsoda gyógyíthat meg téged?
14Prófétáid hamis látomásokkal ámítottak téged! Nem mutattak rá bűneidre, hogy megmenekülj a fogságtól. Hamis próféciákkal hitegettek, becsaptak és félrevezettek.
15Akik arra járnak, s látják romjaidat, Jeruzsálem, gúnyolódva mutogatnak, megvetően legyintenek: „Nézzétek ezt a romhalmazt! Ezt hívták »Tökéletes Szépség«-nek? Ez lenne az »Egész Föld Öröme?«”
16Ellenségeid nagy hangon dicsekednek, hogy legyőztek téged, fogukat vicsorítják, és kezüket dörzsölik: „Elpusztítottuk Jeruzsálemet! Erre vártunk már régóta, most saját szemünkkel láttuk a vesztét!”
17Az Örökkévaló véghezvitte, amit határozott, beváltotta szavát, amelyet régen kihirdetett: könyörtelenül lerombolt téged, Jeruzsálem! Ellenségeidnek szerzett örömet, ellenfeleidnek adott győzelmet.
18Jeruzsálem! Még falaid is kiáltsanak az Úrhoz! Folyjanak könnyeid éjjel-nappal, Sion, mint a folyó! Ne nyugodj, ne engedj magadnak pihenést!
19Kelj föl, kiálts az Úrhoz még éjjel is, az őrváltás idején! Öntsd ki szíved az Úr színe előtt, mint a vizet! Emeld hozzá kezeidet, könyörögj kicsinyeid életéért, akik éhségtől ájultan fekszenek a város utcáinak kövén.
20Nézz ránk, Örökkévaló! Kivel bántál így valaha? Hogyan lehet, hogy asszonyok a saját gyermekeiket, dédelgetett kicsinyeiket kell megegyék?! S hogy éppen az Úr szentélyében öldösik le a papokat és a prófétákat?
21Holtan hever az utcák porában fiatal és öreg, ifjainkat és leányainkat öldöklő kard vágta le. Bizony, levágtad őket haragod napján, nem könyörültél, Uram!
22Összehívtad ellenem minden rettegett ellenségemet, mint ünnepre a vendégeket, senki sem menekülhetett előlük az Örökkévaló haragja napján. Ellenségeim mind felemésztették gyermekeimet, akiket dajkáltam s felneveltem!