1Azután Elihú így folytatta:
2„Jób, valóban úgy véled, hogy Istennel szemben neked van igazad?
3Azt kérded: »Mi hasznom belőle, ha Istent félem és tisztelem? Mit nyerek vele, ha nem vétkezem?«
4Hadd feleljek erre neked is, barátaidnak is!
5Nézz fel az égre, és lásd meg, figyeld meg a fellegeket, mily magasan szállnak!
6Isten azonban messze fölöttük lakik, mit árthatsz neki, ha vétkezel? Még ha megsokasodnak is bűneid, mit tehetsz ellene?
7De ha ártatlanul élsz, nem őt segíted vele! Mit kaphat tőled, ami hiányzik neki?
8Bűneiddel csak a halandóknak ártasz, amilyen magad is vagy! Igazságod is csak a halandóknak használ, amilyen magad is vagy!
9A nyomorultak jajgatnak az elnyomás alatt, szabadítóért kiáltanak az erőszakosság miatt.
10Mégsem a Teremtőjükhöz fordulnak segítségért, aki a legsötétebb órában is öröménekre indít,
11aki bölcsességre tanít, még a földi állatok és az égi madarak által is.
12Vagy kiáltanak a gonoszok büszkesége miatt, de Isten nem válaszol.
13Bizony, hiába kiáltanak, Isten nem hallgatja meg, nem figyel rájuk a Mindenható.
14Így hát, Jób, Isten neked sem válaszol, mikor panaszkodsz, hogy nem látod őt, mikor keseregsz, hogy ügyedet elé akarod terjeszteni.
15Azt gondolod: »Mivel nem látja a bűnt, nem is büntet érte.«
16Így hát csak beszélsz, meggondolatlanul, folyvást fecsegsz, értelmetlenül!”