1Erre Jób így válaszolt:
2„Te aztán jól megvigasztaltál engem, nyomorultat! Bezzeg bátorítottál szavaiddal, hogy megerősödjem!
3Milyen szerencse, hogy ennyire bölcs vagy, s tanácsot adtál az ostobának! Még jó, hogy tanítottál, s nem sajnáltad tőlem bölcsességed kincsestárát!
4Ki segített neked, hogy ilyen szépeket mondj? Miféle szellem szólt belőled?
5[5-6] Bizony, Isten jól látja még a holtak hazáját is, belát a nagy mélység minden rejtett zugába. A föld mélyén a vizek alatt a holtak szellemei félve reszketnek tekintetétől.
6***
7Ő terjesztette ki az ég boltozatát messze északra, az üres térben, felfüggesztette a Földet a semmi fölé.
8Sűrű felhőbe zárta a vizet, mint egy tömlőbe, amely megtartja terhét, nem hasad meg a súly alatt.
9Királyi trónját emberi szemektől elrejtette, felhőkbe burkolta ragyogását.
10Kezével látóhatárt rajzolt az óceán színén, körös-körül elválasztotta a világosságot a sötéttől.
11Ha ő haragszik, még az egek oszlopai is remegnek, fenyítésétől reszketve ingadoznak.
12Ereje felkorbácsolja az óceánt, majd lecsillapítja, bölcsességével lesújtja a tengeri szörnyet.
13Leheletétől újra tisztán ragyog az ég, keze átszúrja a menekülő kígyót.
14Pedig ezek csak morzsák abból, amit Isten tesz és tenni képes, csak suttogás, amit meghallunk szavából! De ki tudná felfogni s megérteni beszédét, mikor mennydörgése teljes erővel szól?”