1Ezután a súahi Bildád kezdett beszélni:
2„Jób, mikor hagyod már abba az efféle beszédet? Gondolkozz végre világosan, azután beszéljünk!
3Miért tartasz bennünket oly ostobának, mint az ökröket? Mind bolondok vagyunk a szemedben?
4Haragoddal csak saját lelked szaggatod! Ha elpusztítod is magad, azért az élet nem fog megállni, s a sziklák sem omlanak le!
5Bizony, a bűnösök világossága elsötétül, tűzhelyén a láng kialszik.
6Otthonában a fény nem világít többé, ágya mellett a mécses kihuny.
7Erőteljes léptei megrövidülnek, saját tervei miatt bukik el.
8Lábai hálóba gabalyodnak, és csapdába esik.
9Sarkát a csapda megragadja, lába hurokba szorul.
10Ösvényén elrejtett csapda várja, lába előtt háló feszül.
11Mindenfelől rettegés veszi körül, sarkában a rémület lohol.
12Erejét éhség emészti fel, veszedelem várja, amikor elbukik.
13Betegség emészti bőrét, a halál kezdete sorvasztja húsát.
14Biztonságos otthonából kiszakítják, fogolyként hajtják a Félelem Királya elé.
15Idegenek költöznek be otthonába, kunyhójára kénkő hullik.
16Mint a fának aszályban, kiszárad gyökere, koronája pedig elfonnyad.
17Még emléke is kivész a földről, nem beszélnek róla az utcákon többé.
18Elűzik a fényről, sötétbe taszítják, kizárják a világból örökre.
19Népe között nem marad utána sem fia, sem unokája, lakóhelyén nem marad senkije.
20Elszörnyednek sorsán a nyugaton lakók, s elnémulnak az iszonyattól a keletiek.
21Bizony, így jár annak otthona, aki istentelen, ez történik azzal, aki tudni sem akar Istenről!”