1Örökkévaló, én Istenem! Dicsérem neved és magasztallak, mert csodákat tettél, melyeket régen elhatároztál, biztos kézzel vitted véghez terveidet!
2Nagy városokat leromboltál, erős várakat romhalmazzá tettél, kőrakás maradt csak belőlük. Az idegenek büszke várkastélyát ledöntötted, fel sem épül soha többé.
3Félnek téged az erős népek, hatalmas nemzetek városai tisztelnek és dicsérnek.
4Erős vára lettél a szegénynek, biztos védelme a kiszolgáltatott gyengének, mint hűs árnyék déli hőségben, mint menedék a viharban; pedig az erőszakosok haragja úgy zúdult ránk, mint szélvihar a kőfalra,
5mint tűző déli napsugár a sivatagra. Megalázod az idegeneket, büszke zajongásukat elhallgattatod. Mint sűrű felhő árnyéka a hőséget, elnyomóink diadalénekét megszünteted.
6Az Örökkévaló, a Seregek Ura lakomát készít ezen a hegyen, vendégséget minden népnek. Nagy lakomát finom ételekből, válogatott fogásokból, ízes falatokból, erős letisztult aszúborból.
7Megszabadítja az Örökkévaló a népeket ezen a hegyen a sötét takarótól, amely arcukat befedte, a fekete gyászlepeltől, amely az összes nemzetet beborította.
8Bizony, elveszti a halált örökre, s arcukról minden könnyet letöröl Uram, az Örökkévaló! Népét megszabadítja szégyenétől az egész földön. Így lesz, mert az Örökkévaló mondja ezt!
9Azon a napon így énekelnek a megszabadultak: „Nézzétek! Ő a mi Istenünk, akit vártunk, benne bíztunk, hogy megment! Ő az Örökkévaló, akire vártunk! Örvendezzünk és ujjongjunk szabadítónknak,
10mert az Örökkévaló fölöttünk tartja kezét ezen a hegyen! Moábot pedig a saját helyén a sárba tapossa, mint szalmát a trágyadombon.
11S bár Moáb kiterjeszti karjait, mint az úszó, hogy el ne merüljön, az Örökkévaló mégis megalázza őket, akárhogy igyekeznek is.
12Városaik magas kőfalát lerontja, büszkeségét porig alázza, kevélységét pedig a földig rombolja.”