1„Efraim törzse naggyá lett Izráelben, ha szólt, mindenki remegett, de mikor Baállal vétkezett, meghalt.
2Egyre többet vétkeznek, ezüstjükből bálványokat öntenek, szobrokat készítenek a maguk tetszése szerint, mesteremberek munkája valamennyi! Ezekhez imádkoznak, ezeknek áldoznak, és csókolgatják az aranyborjúkat!
3Emiatt úgy jár Izráel, mint a reggeli köd, a hajnali harmat, mint szérűn a polyva, vagy mint a kémény füstje: eltűnik, mert széthordja a szél!
4Pedig Egyiptomtól fogva én vagyok Istened, az Örökkévaló! Nem ismerhetsz más Istent kívülem, nincs más szabadító, csak Én!
5A pusztában ismertelek meg téged, Izráel, a száraz földön lettél az enyém!
6Mikor aztán dús legelőre vittelek, jóllaktál, elbizakodtál, rólam meg elfelejtkeztél!
7Hát én is úgy bánok majd velük, mint az oroszlán a nyájjal. Lesben állok ellenük, mint a leopárd az út mellett.
8Rájuk rontok, mint kölykétől megfosztott medve, szétszaggatom mellkasukat. Felfalom őket, mint zsákmányát az oroszlán, széttépem, mint prédát a ragadozó.
9Vesztedre tetted, Izráel, hogy ellenem fordultál, segítőd ellen támadtál!
10Hol van királyod, hogy megszabadítson, s megmentse városaidat? Hol vannak vezetőid, akikről azt mondtad: »Adj nekünk királyt és fejedelmeket!«
11Adtam hát neki királyt haragomban, el is vettem felindulásomban!
12Csomóba kötöttem Efraim bűneit, számon tartom vétkeit!
13Hirtelen sújt rá büntetése, ahogy a fájdalmak rátörnek a szülő asszonyra. Oktalan gyermek Efraim, mert bár eljött az ideje, mégsem akar megszületni.
14Megváltom őket a Seol hatalmától! Megmentem őket a haláltól! Ó, Halál, hová lett a hatalmad? Seol, hol a fullánkod? Nem akarok bosszút állni rajtuk.
15Bár Efraim a legvirágzóbb testvérei között, feltámad a keleti szél, az Örökkévaló szele fúj a sivatag felől. Kiszárítja Efraim forrásait, kiapasztja kútjait, megfosztja minden kincsétől.
16Samária megbűnhődik, mert Istene ellen fordult: fegyver gyilkolja őket, gyermekeiket sziklához csapják, terhes asszonyaikat fölhasítják.”