1Kezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Talán szükségünk lenne ajánlólevelekre — mint egyeseknek — hozzátok, vagy tőletek?
2Nem! A mi „ajánlólevelünk” a szívünkbe van írva, és ezt mindenki ismeri és olvassa. Bizony, ti magatok vagytok a mi ajánlólevelünk!
3Mert nyilvánvaló, hogy Krisztustól származó „levél” vagytok, amelyet ő bízott ránk. Ezt a levelet azonban nem tintával írták, hanem az élő Isten Szellemével, és nem kőtáblára, hanem emberi szívekbe.
4Azért merjük ezt mondani, mert Krisztus által teljes bizalmunk van Istenben.
5Nem mintha önmagunktól, a saját erőnkből képesek lennénk bármi jót tenni, hanem Isten az, aki képessé tesz bennünket erre.
6Igen, ő tett alkalmassá minket, hogy az Új Szövetség szolgái legyünk — vagyis a Szent Szellemet szolgáljuk, nem pedig a Törvény betűjét! Az írott Törvény ugyanis megöl, a Szent Szellem pedig életet ad.
7A Törvényt kőbe vésett betűkkel rögzítették, és a halálba vezetett. A szolgálata mégis olyan dicsőséges volt, hogy Izráel népe rá sem tudott tekinteni Mózes ragyogó arcára, amelyen Isten dicsősége tükröződött — bár ez a dicsőség hamarosan elhalványult!
8Mennyivel dicsőségesebb hát az életadó Szent Szellemet szolgálni!
9Ha dicsőséges dolog a Törvényt szolgálni, vagyis rábizonyítani az emberekre a bűneiket, és elítélni őket, akkor sokkal dicsőségesebb az a szolgálat, amely Isten számára elfogadhatóvá teszi az embereket!
10Kétségtelenül a Törvény szolgálatának is megvolt a maga dicsősége, ez azonban az Új Szövetség sokkal nagyobb dicsősége mellett egészen elhalványul.
11Az a régi elmúlt, mégis dicsőséges volt. Mennyivel dicsőségesebb tehát az, ami örökké megmarad!
12Mivel mi ebben a nagyobb dicsőségben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül szólunk.
13Nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa a rajta ragyogó dicsőséget, se azt, amikor az elhalványul, és végleg eltűnik.
14De Izráel népének gondolkodása valóban elsötétült, és megmerevedett. Mind a mai napig, amikor csak olvassák az ószövetségi Írásokat, befedi a szívüket az a „takaró” — s az nem is tűnik el onnan, csak akkor, ha az Úrhoz fordulnak.
15Igen, mindmáig, amikor csak Mózes Törvényét olvassák, ez a „takaró” borul az értelmükre.
16Amikor azonban az Úrhoz fordulnak, az a „takaró” eltűnik,
17mivel az Úr a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott a szabadság.
18Mi azonban mindannyian fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Eközben pedig az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk.