Philippians 3EIV

1Továbbá atyámfiai, örüljetek az Úrban. Ugyanazokat írni nektek én nem restellem, titeket pedig megerősít.

2Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetéltektől,

3mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk:

4jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is.

5Körülmetéltettem nyolcadnapon, Izrael nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus,

6buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.

7De ami nékem egykor nyereség volt, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.

8Sőt most még inkább kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

9és találtassam őbenne, mint akinek nincsen saját igazsága a törvényből, hanem igazsága van a Krisztusban való hit által, Istentől való igazsága a hit alapján:

10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, és szenvedéseiben is részesüljek, hasonlóan az ő halálához;

11hogy így eljuthassak a halottak feltámadására.

12Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes vagyok, de igyekszem, hogy elérjem azt, amiért megragadott engem a Krisztus Jézus.

13Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna ezt,

14de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekidőlve, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.

15Mi, akik ezért tökéletesek vagyunk, így gondolkodjunk: és ha valamit másképpen gondoltok, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek:

16csakhogy, amire már eljutottunk, abban ugyanazon szabály szerint járjunk el, ugyanazon értelemben legyünk.

17Legyetek követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, amiképpen mi néktek példátok vagyunk.

18Mert sokan járnak másképpen, akikről sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei;

19akiknek végük veszedelem, akiknek istenük a hasuk, és akiknek dicsőségük gyalázatukban van, mert mindig a földiekkel törődnek.

20Mert a mi országunk a mennyekben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;

21aki megváltoztatja majd a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez az ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.

The New Testament: Life, Truth and Light (Ujszövetseg: elet, igazsag es vilagossag) Copyright © 2003 by Biblica, Inc.® Used by permission. All rights reserved worldwide.

Choose Translation

Switch translation for Philippians 3.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.