Ephesians 6EIV

1Ti, gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban, mert ez az igaz.

2Tiszteld atyádat és anyádat (ami az első parancsolat ígérettel),

3hogy jól legyen dolgod, és hosszú életű légy e földön.

4Ti is, atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.

5Ti, szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak,

6nem a szemnek szolgálva, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedve az Istennek akaratát lélekből,

7jó akarattal, mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek,

8tudván, hogy ki-ki ami jót cselekszik, azt veszi az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabad.

9Ti is, urak, ugyanazt cselekedjétek velük, elhagyva a fenyegetést, tudva, hogy a ti Uratok is mennyben van, és személyválogatás nincsen őnála.

10Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.

11Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.

12Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

13Ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindent elvégezve megállhassatok.

14Álljatok hát elő, körülövezve derekatokat igazlelkűséggel és felöltözve az igazságnak páncélját,

15felsaruzva lábaitokat a békesség evangéliumának készségével.

16Mindezekhez fölvéve a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjátok.

17Az üdvösség sisakját is fölvegyétek és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde.

18Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozva minden időben a Lélek által, és ugyanígy vigyázzatok teljes állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

19énérettem is, hogy adassék nékem szó, ha számat megnyitom, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát,

20amelyért követséget viselek láncok között, hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.

21Hogy pedig ti is megtudjátok dolgaimat, hogy mit cselekszem, mindent megismertet veletek Tükhikosz, a szeretett atyafi és hű szolga az Úrban,

22kit éppen azért küldöttem hozzátok, hogy megismerjétek a mi dolgainkat, és megvigasztalja a ti szíveteket.

23Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól!

24A kegyelem legyen mindazokkal, akik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romlatlanságban. Ámen.

The New Testament: Life, Truth and Light (Ujszövetseg: elet, igazsag es vilagossag) Copyright © 2003 by Biblica, Inc.® Used by permission. All rights reserved worldwide.

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.