Ephesians 1EIV

1Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, az Efezusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek.

2Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

3Áldott legyen az Isten és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,

4aszerint, amint magának kiválasztott minket ő benne a világ teremtése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek őelőtte szeretet által,

5eleve elhatározva, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint,

6kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,

7akiben van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.

8Melyet nagy bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel,

9megismertetve velünk az ő akaratának titkát az ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában

10az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak;

11őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetve annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik,

12hogy legyünk az ő dicsőségének magasztalására, akik előre reménykedtünk a Krisztusban:

13akiben ti is, miután hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,

14aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltására, az ő dicsőségének magasztalására.

15Ezért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban és minden szentekhez való szerelmeteket,

16nem szűnök meg hálát adni érettetek, emlékezve reátok az én könyörgéseimben,

17hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adja néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az ő megismerésében,

18és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az ő elhívásának a reménysége, mi az ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,

19és mi az ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk az ő hatalma erejének ama munkája szerint,

20amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta őt a halálból, és ültette őt a maga jobbjára a mennyekben.

21Minden fejedelemség és hatalmasság, és erő és uraság és minden név felett, mely neveztetik, nemcsak e világon, hanem a következendőben is,

22és mindent az ő lábai alá vetett, és őt tette mindenek fölött az anyaszentegyház fejévé,

23mely az ő teste, teljessége neki, aki mindeneket betölt mindenekkel.

The New Testament: Life, Truth and Light (Ujszövetseg: elet, igazsag es vilagossag) Copyright © 2003 by Biblica, Inc.® Used by permission. All rights reserved worldwide.

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.