1Örökkévaló, Szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal!
2Kérlek, hallgasd meg imádságomat, figyelj kérésemre,
3mert lelkemet elborítják a bajok, életem a halál kapujához érkezett!
4Úgy bánnak velem az emberek, mintha már halott lennék, olyan lettem, mint az erőtlen harcos.
5A halottak közé dobtak, mint tömegsírba a megölteket, akire már nem gondolsz, Istenem, akiket már nem ér el segítséged.
6Bizony, a sír fenekére fektettél engem, a mélységes sötétbe.
7Istenem, haragos kezed rám nehezedett, csapásaid elborítottak. Mint haragos hullámok összecsaptak fejem fölött!
8Istenem, csapásaid miatt barátaim elhúzódnak tőlem, utálatossá tettél előttük, házamból ki sem tudok menni, szinte rab vagyok.
9Szemeim is elfáradtak a sok sírástól! Örökkévaló, minden nap kitárt karokkal imádkozom, segítségért kiáltok hozzád!
10Vajon teszel-e csodát a halottakkal? Felkelnek-e, hogy dicsérjenek téged?
11Igaz szereteted csodáit hirdetik-e a sírban? Hűségedről ki beszél a pusztulás országában?
12Ki fogja csodáidat megismerni a sötétség földjén, és igazságos tetteidet a feledés országában?
13De én, Örökkévaló, hozzád kiáltok segítségért, minden reggel hozzád száll imádságom.
14Örökkévaló, miért hagytál el engem? Miért fordulsz el tőlem?
15Fiatalságom óta gyenge és beteg vagyok, haragod terhét viselem, s nincs, aki segítsen rajtam.
16Haragod lángjai összecsaptak fejem fölött, csapásaid elpusztítanak,
17körülvesznek minden nap, mint az áradat, egészen elborítanak, bekerítenek — elsüllyedek!
18Még barátaimat is elszakítottad tőlem, csak a sír és a sötétség vesz körül!