Psalms 42
1 Mint szomjas szarvas kívánja a patak friss vizét, úgy sóvárgok utánad, Istenem!
2 Szomjas lelkem Istenhez kívánkozik, az Élő Istenhez! Mikor jöhetek hozzád, mikor találkozhatok veled szemtől-szemben, Istenem?
3 Éjjel-nappal csak könnyeimet nyelem, mert folyton azzal gúnyolnak: „Ugyan, hol van a te Istened?”
4 Lelkem sír, mikor emlékezem, hogyan vonultunk az ünneplő tömegben, hogyan vezettem fel őket dicsőítő énekkel, ujjongó kiáltással, Isten Templomához, az ünnepek idején.
5 Miért szomorkodsz, lelkem? Miért nyugtalankodsz bennem? Bízz Istenben, és várj rá, mert még hálát adok neki, hogy megszabadított engem!
6 Ó Istenem, ezen a kis dombon, a Jordán vidékén kell emlékeznem rád, a Hermón-hegy lábánál! Ezért csüggedt el a lelkem.
7 Egyik örvény a másiknak kiált, zuhatagjaid dörgő hangjában. Örvénylő hullámaid összecsaptak fejem fölött, Uram!
8 Mégis velem van az Örökkévaló! Minden nap elkísér jósága, minden éjjel velem van éneke, imádkozom életem Istenéhez.
9 Ezt mondom Kősziklámnak, Istenemnek: „Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell sötétben bolyonganom, miért üldöznek ellenségeim?”
10 Mintha csontjaimat törnék, mikor gúnyolnak: „Ugyan, hol van a te Istened?”
11 Miért szomorkodsz, lelkem? Miért nyugtalankodsz bennem? Bízz Istenben, és várj rá, mert még hálát adok neki, hogy megszabadított engem!