Jonah 2
1 Jónás így imádkozott Istenéhez, az Örökkévalóhoz a hal gyomrában:
2 „Az Örökkévalóhoz kiáltottam szorult helyzetemben, és ő meghallgatott engem! A halál gyomrából kiáltottam hozzád, mégis meghallottad hangomat!
3 Mert a mélységbe hajítottál, a tenger közepébe dobtál, körülvett az áradat, összecsaptak hullámaid a fejem fölött, s örvényeid elborítottak.
4 Már azt gondoltam: bizony végleg eltaszítottál szemed elől! Vajon láthatom-e még valaha szent Templomodat?
5 Bezárult fölöttem a mély víz, elborít az ár, a torkomig ér, hínár szövődött fejemre,
6 a hegyek alapjáig süllyedtem, örökre bezárultak a föld reteszei mögöttem! Örökkévaló Isten, te mégis kiemelted lelkem a pusztulásból!
7 Mikor elcsüggedtem, rád emlékeztem, imádságom feljutott eléd, szent Templomodba.
8 Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, elhagyják az egyetlent, aki könyörülhet rajtuk!
9 De én hálával áldozom neked, Istenem, és fogadásaimat megadom! Bizony, az Örökkévalótól jön a szabadulás!”
10 Akkor szólt az Örökkévaló a halnak, az pedig kivetette Jónást a tenger partjára.