John 20
1 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról.
2 Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”
3 Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz.
4 Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda.
5 Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba.
6 Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba.
7 Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva.
8 Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt.
9 Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.
10 Ezután a tanítványok hazamentek,
11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba.
12 Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén.
13 Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?” Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.”
14 Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá.
15 Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?” Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”
16 Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!” „Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)
17 „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”
18 Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.
19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!”
20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.
21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.”
22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet!
23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”
24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük.
25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”
26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik.
27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”
28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”
29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”
30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben.
31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.