Ezekiel 31
1 A száműzetés tizenegyedik évében, a harmadik hónap első napján az Örökkévaló szava érkezett hozzám:
2 „Ember fia, ezt mondd a fáraónak, Egyiptom királyának és népe sokaságának: Lám, te azt gondolod, hogy nagyságodhoz és hatalmadhoz senki más nem mérhető!
3 Nézd csak Asszíriát! Hatalmas volt, mint egy fenséges cédrus a Libanon hegyein. Gyönyörű ágait széttárta, dús lombja árnyékot adott, sudár termete a felhőkig ért.
4 Bőséges víz öntözte, a mélység áradata növelte magasra, folyók mosták a tövét, s patakokat küldött az erdő többi fáihoz.
5 Azért lett oly hatalmas, túlnőtte a többi fát, hajtásai sokasodtak, ágai is nagyra nőttek, mert bőséges víz öntözte tövét.
6 Fészket raktak ágain az égi madarak, alatta szülték kicsinyeiket a mezei vadak, árnyékában nagy nemzetek laktak.
7 Gyökereit mély vizekhez nyújtotta, azért nőtt olyan hatalmasra, ágait messzire terjesztette.
8 Még Isten kertjének a cédrusai sem versenyezhettek vele, ágai dúsabbak voltak a ciprusoknál, pompás lombját irigyelték a platánok. Isten kertjében egyetlen fa sem volt szépségben hozzá fogható.
9 Oly széppé tettem, oly dús és fenséges lett koronája, hogy Éden minden fája irigyelte Isten kertjében.”
10 Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: „Mivel magasra nőtt, és csúcsát a felhőkig emelte, gőgös lett, és szíve felfuvalkodott.
11 Kiszolgáltattam hát a nemzetek urának, bánjon vele tetszése szerint. Bizony, gonoszsága miatt taszítottam el Asszíriát!
12 Kivágták a hatalmas cédrust az idegenek, ledöntötték, s ott hagyták azok, akiktől a népek rettegnek. Lezuhant a cédrus, elterült hegyen-völgyön, összetört ágai hevernek minden folyó mellett. Elfutottak árnyékából a népek, és otthagyták.
13 Törött gallyai közt madarak fészkelnek, ágain taposnak a mezei vadak.
14 Ezért hát egyik fa se nőjön túl magasra, ne emelje felhők közé a fejét, még ha víz mellé ültették is. Ne kevélykedjen magasságával, aki vizet iszik, mert mind meg kell halnia, mind a mélységbe száll alá, a halottak országába. Azok közé kerül, akik régen meghaltak, és a sírba kerültek.
15 Azon a napon, mikor sírba száll Asszíria — azt mondja Uram, az Örökkévaló —, meggyászoltatom őt a tengerekkel, bezárom fölötte a mélységes vizeket, elapasztom a folyókat, forrásaik kiszáradnak, még Libanon erdeje is gyászba öltözik, a mező fái pedig elepednek a szmjúságtól.
16 Zuhanása robajától a népek megremegnek, amikor a halottak országába hajítom Asszíriát — azok közé, akik a sírba szálltak. Megvigasztalódnak akkor a mélységben a többi fák, Éden összes fái, a legszebb libanoni cédrusok — mind, akiket a víz éltet.
17 Ezek is vele együtt szállnak a sírba, meg azok is, akiket fegyver ölt meg, Asszíria minden segítője és társa, s akik a népek közül árnyékában nyugodtak.
18 Lásd, Egyiptom, mennyi hatalmas fa nőtt Isten kertjében, Édenben! Melyik mérhető hozzád dicsőségben? Mégis az alvilágba hullasz alá a többi fával együtt, ott fogsz feküdni a körülmetéletlenek között, a karddal megöltek között! Bizony, ez lesz a sorsa a fáraónak, meg töméntelen seregének is!” — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.