1A király és Hámán másodszor is Eszter királynénál vendégeskedtek. A lakoma közben, amikor a bort felszolgálták, a király ismét Eszterhez fordult: „Mit kívánsz, mondd el bátran, teljesítem! Mi a kérésed? Bármi legyen is az, megkapod — akár a királyságom felét is.”
2
3Ekkor Eszter végre előadta kérését: „Felséges Királyom! Ha kedvelsz engem, ha jóindulattal vagy irántam, és ha úgy látod jónak, kegyelmezz nekem, hogy ne kelljen meghalnom! És kegyelmezz népemnek is, hadd éljünk! Ez a kérésem és kívánságom.
4Mert eladtak bennünket — engem és egész népemet együttesen — hogy megöljenek, elpusztítsanak, és megsemmisítsenek mindannyiunkat. Ha csupán rabszolgának adtak volna el, akkor hallgatnék, és nem zavarnám nyomorúságunkkal a királyt.”
5Akkor Ahasvérós király ezt kérdezte Eszter királynétól: „Ki az és hol van, aki ilyet merészelt tervezni?!”
6Eszter Hámánra mutatott: „Ő az! Ez a gonosz Hámán a mi ellenségünk, aki a vesztünket akarja!” Hámán megrémülve nézett a királyra és a királynéra.
7A király pedig haragra lobbant, hirtelen felkelt a vacsora mellől, és kisietett a palota kertjébe. Hámán azonban ott maradt, hogy Eszter királynénál kegyelemért könyörögjön. Megértette, hogy a király már elhatározta, hogy kivégezteti.
8A király éppen abban a pillanatban jött vissza a kertből, amikor Hámán — könyörgés közben — arra a díványra borult, amelyen Eszter feküdt. Ezt látva a király így kiáltott fel: „Hogy merészel ez az ember az én jelenlétemben és a palotámban erőszakoskodni a királynéval?!” Ahogy ezt mondta, a szolgák azonnal betakarták Hámán arcát.
9Az egyik szolga — Harbóná — megszólalt: „Hámán házánál már áll egy 50 könyök magas akasztófa, amelyet ő annak a Márdokeusnak szánt, aki megmentette a király életét.”. „Helyes! Akkor Hámánt akasszátok fel arra a fára!” — parancsolta a király.
10Így hát Hámán maga került arra az akasztófára, amelyet Márdokeusnak szánt. Azután megszűnt a király haragja.