2 Samuel 18
1 Ezután Dávid seregszemlét tartott, és elrendezte csapatait. Kijelölte az ezredek és a századok vezetőit.
2 Seregét három egyenlő részre osztotta, és egy-egy részt Jóáb, Abisaj illetve a gáti Ittaj vezetésére bízott. Jóáb és Abisaj testvérek voltak, Cerúja fiai. A király azt mondta embereinek: „Én magam is veletek együtt fogok harcolni.”
3 De a sereg egy emberként ezt válaszolta: „Nem, urunk, neked nem szabad kockára tenned az életedet! Ha történetesen ők az erősebbek, és futnunk kell, Absolon serege velünk nem törődik. Még ha seregünk fele elesik is a csatában, az sem számít nekik. De te, urunk, többet érsz nekik, mint tízezer magunkfajta katona! Jobb lesz, ha a városban maradsz, és ha szükséges, küldj segítséget!”
4 „Rendben van — felelte a király —, ha úgy látjátok jónak, akkor itt maradok.” Akkor az egész sereg ezredenként és századonként kivonult a városból, a király pedig a kapunál állva megszemlélte őket.
5 Majd — ügyelve, hogy ezt mindenki jól hallja — az egész sereg előtt parancsot adott a három vezérnek, Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak: „A kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal!”
6 Dávid serege tehát kivonult, és megütközött Izráel seregével. A csata az efraimi erdőben zajlott.
7 Dávid szolgái nagy vereséget mértek az izráeliekre, akik közül 20 000 harcos esett el azon a napon.
8 A csata messzire kiterjedt az egész vidéken, és többen pusztultak el az erdő miatt, mint a nyílt fegyveres harcban.
9 Absolon felült az öszvérére, és el akart menekülni. Azonban a sűrű erdőben az öszvér befutott egy hatalmas fa ágai alá, és Absolon a fejénél fogva fennakadt az ágakon. Az öszvér kifutott alóla, ő meg ott maradt ég és föld között függve. Így találtak rá Dávid katonái,
10 s egyikük jelentette Jóábnak: „Láttam Absolont, amint egy fa ágain fennakadva függött!”
11 „Micsoda? Láttad Absolont, és nem ölted meg azonnal, hogy leessen a földre? Mindjárt megjutalmaztalak volna egy övvel és tíz sékel ezüsttel!” — mondta Jóáb.
12 De a katona így válaszolt: „Ha mindjárt ezer ezüst is ütné a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára! Hiszen az egész sereg előtt parancsolta meg a király neked, Abisajnak és Ittajnak, hogy senki se bántsa azt a fiút, Absolont!
13 Ha most ennek ellenére orvul meggyilkoltam volna Absolont, akkor te magad is ellenem fordultál volna, hiszen a király elől úgysem lehet elrejteni az igazságot!”
14 De Jóáb leintette: „Ugyan, mit vesztegetem itt veled az időt!” Jóáb fogott három botot és Absolonhoz hajította, aki ekkor még élt, és ott függött a fán.
15 Miután Absolon a földre esett, Jóáb tíz fegyverhordozó legénye rárohant, és megölte.
16 Ezután Jóáb megfújatta a sófárt, hogy serege ne üldözze tovább az izráelieket, hanem térjenek vissza.
17 Absolon holttestét az erdőben egy gödörbe dobták, és föléje nagy kőrakást emeltek. A megvert izráeli sereg szétszéledt, s mindenki hazatért a családjához.
18 Absolon még életében felállított magának egy emlékoszlopot a Királyok völgyében. Ezt mondta ugyanis: „Nincs fiam, aki nevem emlékezetét fenntartaná!” Ez az emlékmű mindmáig ott is van, s úgy hívják: „Absolon oszlopa”.
19 Ahimaac, Cádók fia ezt mondta Jóábnak: „Kérlek, hadd vigyem én a győzelem örömhírét a királynak! Elfutok hozzá, és megmondom, hogy az Örökkévaló megszabadította ellenségeitől!”
20 De Jóáb ezt felelte: „Nem, fiam, majd egy másik alkalommal legyél hírvivő, ne most, amikor nem jó hírt vinnél, hiszen a király fia meghalt!”
21 Azután Jóáb szólt egy etióp szolgának: „Eredj, fuss a királyhoz, és mondd el neki, amit láttál!” Az etióp fejet hajtott, és elrohant.
22 Ahimaac azonban tovább erősködött: „Kérlek, uram, hadd fussak én is az etióp szolga után, akármi is történik!” „Ugyan, minek mennél, fiam? Ma nem vihetsz jó híreket a királynak. Ezért biztosan nem fog megjutalmazni!” — mondta Jóáb.
23 „Akárhogyan is lesz, hadd fussak el én is!” — kérlelte Ahimaac. „Jól van — mondta végül Jóáb — fuss te is!” Ahimaac tehát futásnak eredt, és a Jordán völgyében haladva előbb érkezett Dávidhoz, mint az etióp szolga.
24 Eközben Dávid király a város kapujában várta a híreket. A kaputorony tetején őrszem állt, aki észrevette, hogy az úton egy magányos ember fut a város felé.
25 Lekiáltott hát a királynak, aki ezt felelte: „Ha egyedül jön, akkor híreket hoz.” A hírnök ezalatt egyre közeledett.
26 Azután az őrszem meglátott egy másik embert, aki szintén futva közeledett a városhoz. Lekiáltott a kapuőrnek: „Látok egy másik embert is futva közeledni. Ő is egyedül jön.” A király ezt mondta: „Az is híreket hoz.”
27 Az őrszem ismét kiáltott: „Aki elől jön, mintha Ahimaac, Cádók fia lenne. Megismerem a futásáról.” „Ha ő az, akkor biztosan jó híreket hoz — mondta erre a király —, mert hűséges emberünk!”
28 Amikor Ahimaac megérkezett, köszöntötte a királyt: „Békesség neked, uram!” Földig hajolt Dávid előtt, és ezt mondta: „Áldott legyen Istenünk, az Örökkévaló, aki kezünkbe adta azokat, akik kezet emeltek uramra, a királyra!”
29 „Jól van-e Absolon, az a fiú?” — kérdezte a király. „Amikor Jóáb elküldött, láttam valami nagy kavarodást, de nem tudom, mi történt” — felelte Ahimaac.
30 „Jól van, állj félre, és várj” — mondta neki Dávid. Ahimaac tehát kicsit odébb ment, és várt.
31 Hamarosan megérkezett az etióp szolga is. „Jó hírt hoztam, uram, királyom! — kiáltotta. — Ma az Örökkévaló megszabadított téged mindazoktól, akik fellázadtak ellened!”
32 De a király tőle is azt kérdezte: „Jól van-e Absolon, az a fiú?” Az etióp így felelt: „Minden ellenséged úgy járjon, uram, és mindenki, aki ellened támad, arra a sorsra jusson, királyom, mint az a fiú!”
33 Ekkor Dávid nagyon megrendült. A kapu fölött lévő szobába ment, és keservesen sírt. Egyre csak azt hajtogatta: „Ó, fiam, Absolon! Fiam, Absolon! Jaj, fiam! Bárcsak én haltam volna meg helyetted! Ó, fiam, Absolon! Fiam, fiam!”