1Ezután meghalt Náhás, az ammoniak királya, és a fia követte a trónon.
2Dávid ekkor azt gondolta: „Náhás jóindulatú volt irántam, én is jóindulatú leszek Hánúnhoz, Náhás fiához!” Ezért követeket küldött Hánúnhoz, hogy fejezzék ki Dávid együttérzését Náhás halála miatt. A követek el is mentek az ammoniakhoz.
3Az ammoniak főemberei azonban azt mondták Hánúnnak: „Ne hagyd magad félrevezetni! Dávid követei nem azért jöttek hozzád, hogy tiszteletet mutassanak apád iránt, és kifejezzék az együttérzésüket a halála miatt, hanem hogy kikémleljék, azután pedig kifosszák az országodat!”
4Emiatt Hánún elfogatta Dávid követeit, és megszégyenítette őket: levágatta a szakállukat, és deréktól lefelé a ruhájuk alsó részét, majd elküldte őket.
5Amikor Dávidnak jelentették, milyen szégyen érte a követeit, eléjük küldte egyik szolgáját ezzel az üzenettel: „Maradjatok Jerikó városában, amíg a szakállatok újra kinő, csak azután jöjjetek vissza Jeruzsálembe!”
6Az ammoniak megértették, hogy gyűlöletessé lettek Dávid számára, ezért felkészültek a harcra Dávid ellen. Hánún arám katonákat bérelt Aram-Naharaimból, Aram-Maakából, és Cóbából 1 000 talentum ezüstért: 32 000 harci szekeret és lovasokat, Maaká királya vezetésével. Ezek a segédcsapatok meg is érkeztek, és letáboroztak Médebá városa előtt. Az ammoniak is összegyűjtötték a seregüket, és készültek a csatára.
7
8Amikor ezt Dávid megtudta, Jóábot küldte ki egész seregével együtt, hogy szálljon szembe az ellenséggel.
9Az ammoniak felsorakoztak a csatához a város kapuja előtt. A segítségükre jött királyok serege pedig külön állt fel a nyílt mezőn.
10Jóáb látta, hogy elől is, hátul is közrefogta az ellenség, ezért kiválogatta a serege színe-javát, és a maga vezetése alatt az arám sereggel szemben sorakoztatta fel őket.
11A többieket a testvére, Abisaj vezetésével az ammoniakkal szemben állította csatarendbe.
12Akkor Jóáb ezt mondta Abisajnak: „Ha az arámok serege erősebbnek bizonyul nálam, akkor jöjj a segítségemre! Ha pedig az ammoniak szorongatnak meg téged, akkor én segítelek meg.
13Erős légy, és harcoljunk bátran népünkért és Istenünk városaiért! Az Örökkévaló pedig tegye, amit jónak lát!”
14Azután Jóáb és a serege rohamra indult az arámok ellen, azok pedig elfutottak előle.
15Amikor az ammoniak látták, hogy az arámok megfutamodtak, ők is futni kezdtek Abisaj, Jóáb testvére elől. Bemenekültek a városukba, Jóáb pedig a seregével együtt visszatért Jeruzsálembe.
16Amikor az arámok vezetői látták, hogy Izráel legyőzte őket, segítségül hívták követeik által az Eufrátesz folyótól keletre lakó arám népeket — s azok el is jöttek. Seregük vezére Sófak lett, aki Hadadezer hadseregének a vezetője volt.
17Dávid, mikor tudomást szerzett erről, összegyűjtötte a seregét egész Izráelből, átkelt a Jordánon, és felsorakoztatta a katonáit az arámokkal szemben. Azután megütközött a két sereg,
18és az arámok elfutottak Izráel elől. Dávid vezetésével Izráel az arámok közül megölt 7 000 katonát, akik a harci szekereken küzdöttek, és 40 000 gyalogost, sőt, a vezért, Sófakot is.
19Amikor Hadadezer szolgái látták, hogy Izráel legyőzte a seregüket, békét kötöttek Dáviddal, és attól fogva őt szolgálták. Ettől kezdve azonban az arámok többé nem segítették az ammoniakat.