1 Samuel 28
1 Történt ezután, hogy a filiszteusok ismét összegyűjtötték seregüket, és hadjáratra készültek Izráel ellen. Ákis király ezt mondta Dávidnak: „Ugye tudod, hogy neked és embereidnek is velem együtt kell hadba vonulnotok?”
2 Dávid így felelt: „Szolgád vagyok uram, te tudod, mit kell tennem.” „Akkor hát ezentúl te leszel az állandó testőrségem kapitánya” — válaszolta Ákis.
3 Miután Sámuel meghalt, egész Izráel meggyászolta, majd eltemették Rámában, ahol lakott. Saul ebben az időben kiűzte Izráel területéről a halottidézőket és jósokat.
4 A filiszteusok összegyűjtötték seregüket, behatoltak Izráel területére, és letáboroztak Súnem mellett. Saul is összehívta seregét egész Izráelből, és Gilbóánál vert tábort.
5 Amikor meglátta a filiszteusok táborát, nagyon megrettent, és szívét összeszorította a félelem.
6 Azután megkérdezte az Örökkévalót, aki azonban nem válaszolt neki sem álom, sem az Úrím, sem a próféták által.
7 Végül Saul ezt mondta a tisztjeinek: „Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt, elmegyek hozzá és megkérdezem őt!” „Lakik egy ilyen asszony nem messze innen, Éndórban!” — mondták azok.
8 Saul álruhába öltözött, hogy senki se ismerje föl, majd éjjel két emberével együtt elment ahhoz az asszonyhoz, Éndórba. Ezt kérte tőle: „Mondj nekem jövendőt a szellem által, kérlek, és idézd meg, akit mondok neked!”
9 De az asszony így válaszolt: „Uram, te is jól tudod, hogy Saul király kiűzte a halottidézőket és a jósokat Izráel földjéről. Csapdába akarsz ejteni, hogy megöljenek?”
10 Saul azonban megesküdött neki az Örökkévalóra: „Él az Örökkévaló, hogy emiatt nem lesz semmi bántódásod!”
11 „Hát jó — egyezett bele az asszony —, akkor mondd, kit idézzek föl neked?” „Sámuelt!” — felelte Saul.
12 Amikor az asszony meglátta Sámuelt, fölsikoltott. Azután Saulhoz fordult: „Hiszen te vagy Saul! Miért csaptál be engem?!”
13 De a király megnyugtatta: „Ne félj, nem lesz semmi bántódásod! De mondd csak, kit látsz?” „Látok egy isten-félét feljönni a földből” — válaszolta az asszony.
14 „Milyennek látod?” — kérdezte Saul. „Olyan, mint egy öregember, és köpenyt visel” — felelt a halottidéző. Saul azt gondolta, hogy ez Sámuel, ezért arccal a földre borult előtte.
15 Sámuel ekkor megkérdezte Saultól: „Miért háborgatsz engem? Miért idéztél meg?” Saul így válaszolt: „Igen nagy bajban vagyok! A filiszteusok hadjáratot indítottak ellenem, ráadásul még Isten is elhagyott engem! Hiába kérdezem, nem válaszol sem a próféták, sem álom által. Ezért fordultam hozzád, hogy tanácsot kérjek, mitévő legyek most.”
16 De Sámuel ezt felelte: „Ha az Örökkévaló elhagyott téged, és ellenségeddé lett, akkor mi értelme, hogy engem megkérdezz?
17 Az Örökkévaló azt teszi, amit általam előre megmondott neked: Kiveszi kezedből a királyi uralmat, és másnak — Dávidnak — adja.
18 Azért teszi ezt, mert nem engedelmeskedtél az Örökkévaló szavának: nem hajtottad végre az amálekieken az Örökkévaló ítéletét, amelyet lángoló haragjában hozott.
19 Ezen felül az Örökkévaló veled együtt kiszolgáltatja Izráelt is a filiszteusoknak. Holnap te is, meg fiaid is velem lesztek. Bizony, Izráel seregét az Örökkévaló a filiszteusok kezébe adja, akik legyőznek titeket.”
20 Amint ezt Saul meghallotta, annyira megrémült, hogy összeesett, és elterült a földön. Semmi ereje sem maradt, mert előzőleg már egy napja nem evett.
21 Az asszony odalépett Saulhoz, és mikor látta, hogy mennyire hatalmába kerítette a félelem, ezt mondta neki: „Uram, én életem kockáztatásával megtettem, amit kértél.
22 Most kérlek, te is hallgass rám! Enned kell valamit! Hadd készítsek ételt a számodra, hogy visszanyerd erődet, azután menj tovább.”
23 De Saul azt mondta: „Nem kell!” Szolgái az asszonnyal együtt azonban addig győzködték, amíg beleegyezett. Összeszedte magát, felkelt a földről, és az ágyra ült.
24 Az asszonynak volt egy hízott borja. Ezt sietve levágta, ételt készített belőle, majd kovásztalan lepényeket is sütött,
25 azután megvendégelte Sault és kísérőit. Miután ettek, Saul és a két embere még azon az éjjelen elmentek.