Romans 9
1 Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szentlélek által,
2 hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívem fájdalma.
3 Mert kívánnám, ha én magam Krisztustól elszakítva átkozott lennék atyámfiaiért, test szerint való rokonaimért,
4 az izraelitákért, akiké a fiúvá fogadtatás és a dicsőség és a szövetségek meg a törvényadás és az istentisztelet és az ígéretek,
5 akiké az atyák és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindenek felett örökké áldandó Isten. Ámen.
6 Mindazáltal nem lehet, hogy az Isten beszéde hiábavalóvá lett volna. Mert nem mindnyájan izraeliták azok, akik Izraeltől valók,
7 sem nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő magvából valók; hanem: Izsák által hívatik el a te magod.
8 Azaz nem a test szerint való gyermekek az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számíttatnak magnak.
9 Mert ígéret beszéde ez: Ez időtájban eljövök és Sárának fia lesz.
10 Sőt nemcsak ő, hanem Rebeka is példa, aki ugyan egytől, Izsáktól, a mi atyánktól fogant méhében ikreket;
11 mert mikor még meg sem születtek és semmi jót vagy rosszat nem cselekedtek, — hogy az Istennek választáson alapuló végzése megálljon, nem cselekedetekből, hanem az elhívó akaratából, —
12 megmondatott neki: A nagyobbik szolgál majd a kisebbiknek;
13 amint meg van írva: Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.
14 Mit mondjunk tehát? vajjon nem igazságtalanság-e ez az Istentől? Semmiképen!
15 Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök és irgalmazok annak, akinek irgalmazok.
16 Azért nem attól függ, aki akarja, sem attól, aki fut, hanem a könyörülő Istentől.
17 Mert azt mondja az írás a fáraónak: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam rajtad hatalmamat és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.
18 Azért akin akar, könyörül, akit pedig akar, megkeményít.
19 Mondhatnád azért nekem: Miért hibáztat mégis engem? Hiszen az ő akaratának kicsoda állhat ellent?
20 De hát kicsoda vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? vajjon mondja-e a készítmény a készítőjének: Miért formáltál engem így?
21 vajjon a fazekasnak nincs hatalma az agyagon, hogy ugyanabból az anyagból némely edényt ékességre, némelyet pedig közönséges használatra készítsen!
22 Ha pedig Isten meg akarta mutatni az ő haragját és meg akarta ismertetni az ő hatalmát, és ezért nagy béketűréssel elszenvedte a harag edényeit, amelyek pusztulásra készültek,
23 hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, amelyeket eleve elkészített a dicsőségre, mit szólhatsz ellene?
24 Bennünket is ilyenekül hívott el, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is.
25 amint Hóseásnál is mondja: Hívom a nemnépemet népemnek és a nemszeretettet szeretettnek.
26 És lesz, hogy azon a helyen, ahol ezt mondták nekik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fogják őket hívni.
27 Ésaiás pedig ezt kiáltja Izrael felől: Ha Izrael fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövénye, csak a maradék tartatik meg.
28 Mert az Úr az ő beszédét teljesen és gyorsan valóra váltja a földön.
29 És amint Ésaiás előre megmondta: Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Sodorna, és Gomorához lettünk volna hasonlók.
30 Mit mondunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek igazságra, elnyerték az igazságot, még pedig a hitből való igazságot.
31 Izrael ellenben, bár az igazság törvényére törekedett, nem jutott el erre a törvényre.
32 Miért? Azért, mert nem hit által törekedtek arra, hanem úgy, mint ha cselekedetek által volna elnyerhető. Beleütköztek a megütközés kövébe,
33 amint meg van írva: Íme, a meg ütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Siónba, és aki hisz benne, meg nem szégyenül.