Revelation 6CSUZ

1És láttam, mikor a Bárány a hét pecsét közül az elsőt felnyitotta, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon ezt mondta: Jöjj!

2És láttam, és íme, egy fehér ló, és a rajta ülőnek íjja volt. És korona adatott neki, és kivonult mint győztes és hogy győzzön.

3És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény így szólt: Jöjj!

4És kijött egy másik, veres ló és a rajta ülőnek hatalom adatott arra, hogy a békességet elvegye a földről és hogy az emberek egymást öljék. És nagy kardot adtak neki.

5És mikor a harmadik pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a harmadik élőlény így szólt: Jöjj! Láttam azért és íme, jött egy fekete ló és a rajta ülőnek mérleg volt a kezében.

6És úgy tetszett, hogy a négy élőlény között egy hang ezt mondta: Egy mérce búza egy dénár, három mérce árpa egy dénár, de a bort és az olajat ne bántsd.

7És mikor a negyedik pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a negyedik élőlény ezt mondta: Jöjj!

8És láttam, és íme jött egy fakó ló, és a rajta ülőnek neve Halál volt és a pokol követte őt. És ezeknek hatalom adatott a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhséggel, döghalállal és a föld vadállataival.

9És mikor az ötödik pecsétet felnyitotta, láttam az oltár alatt azoknak lelkeit, akiket az Isten igéjéért és az ő bizonyságtételükért öltek meg.

10És hangosan így kiáltottak: Uram, ki szent és igaz vagy, meddig halasztod még az ítéletet, és meddig nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?

11Akkor mindegyiküknek fehér ruha adatott és megmondatott nekik, hogy legyenek türelemmel még egy kis ideig, míg betelik a száma szolgatársaiknak és atyjokfiainak, akiknek meg kell öletniük, ahogy őket is megölték.

12És amikor a hatodik pecsétet felnyitotta, láttam, nagy földrengés támadt és a nap olyan feketévé lett, mint valami szőrből készült gyászruha, a tele hold pedig olyan lett, mint a vér.

13Az ég csillagai pedig úgy hullottak a földre, mint a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, mikor nagy szél rázza.

14És az ég eltűnt, mint mikor a papírtekercs összegöngyölödik, és minden hegy és sziget elmozdult a helyéről;

15és a föld királyai és a fejedelmek és a vezérek és a gazdagok és a hatalmasok és minden szolga és szabad ember elrejtőzött a barlangokba és a hegyek szikláiba

16és így szóltak a hegyeknek és a szikláknak: Essetek ránk és rejtsetek el minket a királyi székben ülőnek arca elől és a Bárány haragja elől,

17mert elérkezett az ő haragjuk nagy napja, és kicsoda állhat meg?

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.