1Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár:
2Tudom a te cselekedeteidet, fáradozásodat és állhatatosságodat és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, sőt próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket.
3És állhatatos vagy, terhet hordoztál az én nevemért és nem fáradtál el.
4De azért van panaszom ellened: hogy első szeretetedet elhagytad.
5Emlékezzél meg azért, honnét estél le! Térj meg és azokat cselekedd, amiket először cselekedtél; mert ha nem, eljövök hozzád és gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.
6De az megvan benned, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök.
7Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Annak, aki győz, enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.
8A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az Első és az Utolsó, aki halott volt és életre kelt:
9Tudom a te nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy) és azoknak káromlását, akik zsidóknak állítják magukat, holott nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
10Semmit ne félj azoktól, amiket el kell szenvedned. Íme, a Sátán közületek néhányat börtönbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és tíz napig tartó nyomorúságtok lesz. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
11Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.
12A pergamumi gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van:
13Tudom, hol lakol: ahol a Sátán trónja van. És ragaszkodol nevemhez és a belém vetett hitet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hű tanúmnak napjaiban sem, akit megöltek nálatok, ahol a Sátán lakik.
14De van valami kevés panaszom ellened, mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanítását követik, ki Bálákot arra tanította, hogy tőrt vessen Izrael fiai elé, hogy egyenek a bálványáldozatokból és paráználkodjanak.
15Így vannak nálad is olyanok, akik szintén a nikolaiták tanítását követik.
16Térj meg azért; ha pedig nem, hamarosan ellened megyek és vívok azok ellen szájamnak kardjával.
17Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Annak, aki győz, enni adok az elrejtett mannából, és adok neki fehér kövecskét és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja.
18A tiatirai gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme olyan, mint a tűzláng, és lába hasonló az aranyfényű érchez:
19Tudom a te cselekedeteidet, szeretetedet, hitedet, szolgálatodat és állhatatosságodat, és hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél.
20De azért van panaszom ellened, mert eltűröd azt az asszonyt, Jezabelt, aki magát prófétának mondja, és tanít és arra csábítja az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és egyenek a bálványáldozatokból.
21És én adtam neki időt, hogy megtérjen, de ő nem akar megtérni paráznaságából.
22Íme, betegágyba vetem őt, és nagy nyomorúságba azokat, akik vele paráználkodnak, ha meg nem térnek cselekedeteikből.
23Gyermekeit is halállal ölöm meg. És megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója és mindegyikőtöknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.
24Nektek pedig, a többi tiatirabelinek, azoknak, akik nem vallják ezt a tanítást és akik, mint mondják, nem ismerték meg a Sátán mélységeit, ezt mondom: Nem vetek rátok más terhet,
25hanem azt, ami nálatok van, tartsátok meg, amíg eljövök.
26És annak, aki győz és mindvégig cselekszi az én cselekedeteimet, hatalmat adok majd a pogányokon,
27és vasvesszővel pásztorolja őket, ahogy a cserépedényeket széttörik; amint én is vettem az én Atyámtól.
28És neki adom a hajnalcsillagot,
29Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!