Galatians 4CSUZ

1Mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek;

2hanem gyámok és gondozók alatt van, az apa által rendelt ideig.

3így mi is, mikor kiskorúak voltunk, e világ természeti erői alá voltunk vetve szolgaként.

4Mikor azonban eljött az időnek teljessége, elküldötte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született, aki törvény alatt született,

5hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.

6Minthogy pedig fiak vagytok, elküldötte Isten az ő Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abba! Atyám!

7Ezért többé nem vagy szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, örökös is Isten által.

8Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, szolgáltatok azoknak, amelyek valósággal nem istenek;

9most ellenben, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, hogyan fordulhatnátok vissza ismét a gyenge és szegény természeti erőkhöz, amelyeknek megint újra szolgái akartok lenni?

10Megtartotok napokat, hónapokat és évfordulókat meg esztendőket.

11Attól félek, hogy hiába fáradoztam érettetek.

12Atyámfiai, kérlek titeket, legyetek olyanok, mint én; hiszen én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg engem.

13Hiszen tudjátok, hogy testi gyengélkedésem miatt hirdettem nektek az evangéliomot első ízben,

14és ti a kísértést, amelybe testi állapotom miatt kerültetek, nem vetettétek meg és nem utáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint az Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.

15Hová lett tehát az a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek nektek, hogy ti, ha lehetséges lett volna, még a szemeteket is kivájtátok volna és nekem adtátok volna.

16Ellenségetek lettem-e hát, mivel megmondom nektek az igazat?

17Nem jó szándékkal buzgólkodnak érettetek, sőt ki akarnak titeket rekeszteni, hogy érettük buzgólkodjatok.

18Szép dolog pedig buzgólkodni a jóban mindenkor és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok;

19gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus.

20Szeretnék pedig most köztetek lenni és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.

21Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény alatt akartok lenni, nem halljátok-e a törvényt?

22Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól.

23De a szolgálótól való test szerint született, a szabadtól való pedig ígéret alapján.

24Ezek mást példáznak: mert a két asszony a két szövetségkötés; az egyik a sinai-hegyi, amely szolgaságra szül; ez Hágár.

25Mert a Hágár szó az Arábiában levő Sinai-hegyet jelöli és megfelel a mostani Jeruzsálemnek, mivel fiaival együtt szolgál.

26De a felső Jeruzsálem szabad: ez mindnyájunknak anyja.

27Mert meg van írva: Ujjongj, te meddő, aki nem szülsz; vigadj és kiálts, aki nem vajúdol; mert sokkal több az elhagyottnak gyermeke, mint akinek férje van.

28Mi pedig, atyámfiai, Izsák módjára ígéret gyermekei vagyunk.

29De amint akkor a test szerint való üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is.

30De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát, mert a szolgáló fia nem fog együttörökölni a szabad asszony fiával.

31Azért mi, atyámfiai, nem vagyunk a szolgálónak, hanem a szabad asszonynak a gyermekei.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Galatians 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.