2 Corinthians 2
1 Én pedig azt tettem fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
2 Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki vidámít meg engem, ha nem az, akit én megszomorítok?
3 És azért írtam nektek éppen ezt, hogy mikor odamegyek, ne szomorodjam meg azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meggyőződtem mindnyájatokról, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
4 Mert sok szorongattatás és szívbeli aggódás között írtam nektek sok könnyhullatással, nem azért, hogy meg szomorítsalak titeket, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amelyet én kiváltképen irántatok érzek,
5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy sokat ne mondjak, titeket mindnyájatokat.
6 Elég az ilyennek a többség által rámért büntetés,
7 azért most viszont: ti inkább bocsássatok meg neki és vigasztaljátok, hogy a túlságos bánat valamiképen meg ne eméssze az ilyent.
8 Azért kérlek titeket, határozzátok el magatokat iránta szeretetre.
9 Mert azért is írtam, hogy kipróbáljam megbízhatóságotokat, Vajjon mindenben engedelmesek vagytok-e?
10 Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, én is; mert ha én is megbocsátottam valamit, — ha volt megbocsátanivalóm, — tiértetek tettem azt Krisztus színe előtt, hogy meg ne csaljon minket a Sátán.
11 Mert jól ismerjük az ő szándékait.
12 Mikor pedig Tróásba mentem a Krisztus evangéliumának hirdetésére és kapu nyílt meg előttem az Úrban,
13 nem volt nyugalma a lelkemnek, mivel nem találtam Titust, az én atyámfiát; hanem elbúcsúztam tőlük és elmentem Macedóniába.
14 De hála az Istennek, aki mindig diadalmenetben hordoz minket a Krisztusban és az ő ismeretének illatát terjeszti általunk minden helyen.
15 Mert mi a Krisztus jóillata vagyunk az Isten számára mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;
16 ezeknek halál illata halálra, amazoknak pedig élet illata életre. És ezekre kicsoda alkalmas?
17 Mert mi nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik üzérkednek az Isten igéjével, hanem tiszta szívből, sőt mintegy Istenből szólunk, az Isten előtt a Krisztusban.