Romans 6CSIA

1Mit mondjunk hát? Megmaradjunk a vétekben, hogy a kegyelmet megsokasítsuk?

2Szó sem lehet róla. Vajon mi, akiket halálba vitt a vétek, élhetnénk-e még tovább ebben a vétekben?

3Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be?

4A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba, hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy mi is megújult életben járjunk.

5Hiszen, ha eljutottunk arra, hogy halálának hasonmásával összenőjünk, feltámadásával is összenőttekké leszünk.

6Mert tudjuk, hogy ó emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy a vétek teste tehetetlenné váljék, hogy tovább ne legyünk a vétek rabszolgái,

7mert aki meghalt, az igazságossá lett, és a vétektől szabaddá.

8Ha pedig a Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.

9Miután tudjuk, hogy a Krisztus azután, hogy a halottak közül feltámadt, többé meg nem halhat, a halál rajta többé nem uralkodik.

10Ami ugyanis benne meghalt, azt a vétek ölte meg egyszer, ami pedig él, azt Isten élteti.

11Ti is hát halottaknak számítsátok magatokat, miután a vétek megölt titeket, mindamellett élőknek is Isten által a Krisztus Jézusban.

12Ne a vétek uralkodjék tehát halandó testetekben, hogy kívánságainak engedelmeskedjetek,

13se tagjaitokat ne állítsátok hamisság fegyvereiül a vétek oldalára, hanem álljatok Isten oldalára, mint akik a halottak közül feltámadtatok és éltek. Tagjaitokat is állítsátok az igazságosság fegyvereiként Isten mellé.

14Mert a vétek nem fog uralkodni rajtatok, Hiszen nem törvény alatt vagytok, hanem kegyelem alatt.

15Mi tehát a helyzet? Vétkezzünk, mivel nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Szó sem lehet róla.

16Nem tudjátok, hogy ami mellé rabszolgák gyanánt odaálltok, hogy annak engedelmeskedjetek, annak rabszolgái is vagytok? Rabszolgái annak, aminek engedelmeskedtek: vagy a vétek rabszolgái, hogy meghaljatok, vagy a szófogadáséi, hogy igazságosak legyetek.

17De hála legyen Istennek, hogy csak voltatok a vétek rabszolgái, ám szívből engedelmeskedtetek a tudomány amaz alakjának, amelyre rendelve vagytok.

18Miután megszabadultatok a vétektől, az igazságosság rabszolgáivá lettetek.

19Húsotok erőtlensége miatt emberi módra szólok: Ahogy azelőtt a tisztátalanság és törvényrontás oldalára állítottátok tagjaitokat, hogy azok törvényrontást műveljenek, most úgy állítsátok tagjaitokat rabszolgákul az igazságosság oldalára, hogy azok megszentelődéseteket munkálják.

20Hiszen amikor a vétek rabszolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságosságtól.

21Mi gyümölcsötök volt akkor? Olyan dolgok, amiket most szégyelltek, mert azok vége halál.

22Ám most, hogy a vétektől lettetek szabadokká és Isten rabszolgáivá lettetek, gyümölcsöt teremtek, amely a megszentelődést munkálja, annak vége pedig örök élet.

23Mert a vétek zsoldja halál, de Urunkban, a Krisztus Jézusban az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Romans 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.