Romans 2CSIA

1Ezért menthetetlen vagy ember, bárki vagy is, aki ítélkezni szoktál, mert mikor a másikat elítéled, magadra mondasz kárhoztatást, hiszen ugyanazokat műveled, mikor magad ítélkezel.

2Azt azonban tudjuk, hogy Isten ítélete az igazságnak megfelelően sújtja azokat, akik ily dolgokat művelnek.

3Vagy arra számítasz te ember, aki elítéled ezeket, akik ilyesmit művelnek, de magad is ugyanazokat teszed, hogy az Isten ítélete elől elmenekülhetsz?

4Vagy éppen semmibe veszed gazdagon ömlő jóságát, türelmét és hosszútűrését, és nem érted meg, hogy az ő jósága arra indít téged, hogy új felismerésre térj?

5Te azonban keménységeddel és új látásra térni nem akaró szíveddel haragot halmozol fel magadnak arra a napra, melyen az Isten haragja le fog sújtani, s melyen igazságos ítéletéről a lepel lehull.

6Meg fog ő fizetni kinek-kinek tettei szerint,

7azoknak, akik állhatatos jócselekvéssel dicsőséget, megbecsülést és romolhatatlanságot keresnek: örökélettel,

8ellenben azoknak, akik versengeni szoktak, és nem az igazságnak engedelmeskednek, hanem belenyugosznak a hamisságba: haraggal és indulattal.

9Nyomorúság és szorongás jő minden emberi lélekre, aki a gonoszt munkálja, zsidóra is, sőt arra elsősorban, de hellénre is.

10Ám dicsőség, megbecsülés és békesség lesz része mindenkinek, aki a jót munkálja, zsidónak is, annak először, de hellénnek is.

11Mert Istennél nincs személyválogatás.

12Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül fognak elveszni is, akik pedig a törvényt ismerve vétkeztek, a törvényen át kapják majd ítéletüket.

13Mert nem a törvény hallgatói igazságosak, hanem annak megtevőit fogják igazságosaknak nyilvánítani.

14Mikor ugyanis azok a nemzetek, melyeknek nincs írott törvényük, természetszerűleg teszik a törvény dolgait, bár törvényük nincs, maguk képezik a törvényt maguknak.

15Ezek ugyanis kimutatják, hogy a törvény kívánta tett a szívükbe van írva, amennyiben lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, sőt tanúskodnak szívük fontolgatásai is, melyek egymást hol vádolják, hol védelmezik.

16A lelkiismeret és e következtetések fognak majd tanúskodni ama napon is, melyen Isten az emberek rejtett titkait, ahogy az én örömüzenetem mondja, a Krisztus Jézuson át meg fogja ítélni.

17Ha pedig te a zsidó nevet viseled, és a törvényből hamis biztonságot merítve megnyugtatod magad, ha te Istennel dicsekszel

18és ismered a törvényben megnyilatkozó isteni akaratot, ha a törvényből nyert oktatás alapján mérlegelni tudod az eltérő ítéleteket,

19ha elhitetted magaddal, hogy vakok vezére, sötétségben levők világossága,

20esztelenek nevelője, kiskorúak tanítója vagy, mivel a mózesi törvényben bírod az alakba öntött ismeretet és igazságot,

21hát akkor éppen te, aki tanítasz, nem tanítod magadat? Ki azt hirdeted: ne lopj, lopsz?

22ne törj házasságot, házasságot törsz? Ki utálod a bálványokat, templomot fosztogatsz?

23Ki a törvénnyel dicsekszel, a törvény áthágásával gyalázod meg az Istent?

24Hiszen „Isten nevét miattatok káromolják a nemzetek között,” – amint az írva van.

25Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt véghez viszed, de ha a törvény áthágója vagy, körülmetélt voltod körülmetéletlenséggé változik.

26Ha ellenben a körülmetéletlenek a törvény igazságos útjait megőrzik, körülmetéletlen voltuk nem számít-e majd körülmetéltségnek?

27Akkor azok a körülmetéletlenek, akik természetüknél fogva hajtják végre a törvényt, fognak elítélni téged, aki betűn és körülmetélésen keresztül hágod át a törvényt.

28Mert nem az a zsidó, aki szemnek láthatóan az, és nem az a körülmetélés, mely a húson látható,

29hanem az számít zsidónak, aki rejtett mivoltában zsidó és a szív körülmetélése az igazi körülmetélés, mely szellemben, nem betűben történik, s melynek magasztalása nem emberektől származik, hanem Istentől.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Romans 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.