Revelation 6CSIA

1Láttam azután, hogy a Bárány a hét pecsét közül az elsőt felnyitotta. Azután hallottam, hogy a négy élőlény közül egy megszólalt, mintha mennydörgés szólna: „Eredj!”

2És én láttam. Egyszer csak indult egy fehér ló. A rajta ülőnél íj volt. Koszorút adtak neki, s ő elindult győztesen, és hogy győzzön.

3Mikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény ezt mondta: „Eredj.”

4S elindult egy második, tűzvörös ló. A rajta ülőnek elrendelték, hogy vegye el a földről a békességet, hogy egymást öljék. Azután nagy kardot adtak neki.

5Mikor a harmadik pecsétet felnyitotta, a harmadik élőlénytől ezt a szót hallottam: „Eredj!” És én láttam. Elindult egy fekete ló. A rajta ülő mérleget tartott a kezében.

6Azután egy szózatfélét hallottam a négy élőlény közül, hogy ezt mondta: „A búza literje egy dénár. Három liter árpát egy dénárért. Az olajat és a bort ne bántsd.”

7Mikor a negyedik pecsétet felnyitotta, hallottam a negyedik élőlény hangját: „Eredj!”

8És én láttam. Elindult egy fakó ló. A rajta ülőnek neve a Halál volt. A láthatatlan ország követte nyomon. Felhatalmazást adtak nekik a föld negyedrésze felett, hogy pallossal, éhínséggel, döghalállal és a föld fenevadjaival öljenek.

9Mikor az ötödik pecsétet felnyitotta, láttam az oltár lábánál azokat a lelkeket, akiket az Isten beszédéért s a náluk lévő bizonyságtételért megöltek.

10Nagy szóval kiáltoztak: „Meddig nem ítélsz még mi Parancsolónk, te szent és igaz? Meddig nem hozod el a megtorló igazságszolgáltatást a mi vérünkért a föld lakóira?”

11Ekkor mindegyikükre fehér palástot adtak, és azt mondták nekik, hogy csak egy kis ideig kell még nyugton lenniük, addig, amíg rabszolgatársaik és testvéreik elérik a teljes számukat, azoknak szintén meg kell öletniük, amint az velük is történt.

12Láttam, mikor felnyitotta a hatodik pecsétet, nagy rengés támadt. A nap olyan lett, mint egy fekete szőrszövet. A hold mindenestül vérhez hasonlított,

13az ég csillagai lehulltak a földre, mint mikor nagy széltől rázott fügefa későn érő fügéjét szórja el,

14az ég eltűnt, ahogyan egy tekercs göngyölődik össze, s minden hegy és sziget kimozdult helyéből.

15A föld királyai, a nagyok, az ezredesek, a gazdagok, az erősek, minden rabszolga és szabad a hegyek barlangjaiba és szikláiba rejtőztek.

16És azt mondták a hegyeknek és szikláknak: „Essetek ránk és rejtsetek el minket annak orcája elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragja elől.

17Mert eljött az ő haragjuk nagy napja. S ugyan ki állhatna meg?”

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.