Philippians 4CSIA

1Így hát szeretett testvéreim, kik után sóvárgok, én örömem és koronám, így álljatok meg az Úrban, ti szeretettek.

2Evódiát kérlelem, Szintihét is kérlelem, hogy az Úrban egy észjáráson legyenek.

3Igen, téged is kérlek, én igazi igavonó társam, fogadd őket együtt magadhoz, hiszen az örömüzenet szolgálatában bajtársaim voltak Kelemennel és többi munkatársaimmal együtt, kiknek neve be van írva az élet könyvébe.

4Örüljetek az Úrban mindenkor, újra mondom, örüljetek.

5Kíméletességeteket hadd ismerje meg minden ember. Közel az Úr.

6Semmi gondot ne hordozzatok. Ellenkezőleg. Kéréseiteket minden imádságotokban hálaadásotokkal együtt ismerje meg az Isten.

7Istennek békessége aztán, mely minden értelmet felülmúl, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

8Egyébiránt testvéreim, vegyétek számba mindazt, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami szentül tiszta, ami barátságos, ami jóhírű, ha valami erény van, ha valami magasztalni való.

9Amiket pedig megtanultatok, elfogadtatok, hallottatok és láttatok bennem, azokat cselekedjétek meg. A békességnek Istene aztán veletek lesz.

10Igen nagy öröm fogott el az Úrban, hogy valahára újra felvirágoztatok annyira, hogy újra az én dolgaimon jártathattátok az eszeteket. Jártattátok ugyan eddig is, de hiányzott hozzá az alkalom.

11Nem az elszenvedett hiány miatt beszélek erről, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek azzal, amiben vagyok.

12Tudok alant élni, tudok bővelkedni is. Mindenbe, az élet összes formáiba be vagyok avatva, a jóllakásba és az éhezésbe, a bővelkedésbe és a nélkülözésbe.

13Mindenre van erőm az által, aki hatalomra segít engem.

14Mégis helyesen tettétek, hogy közösséget vállaltatok az én nyomorúságommal.

15Ti, filippibeliek is tudjátok, hogy az örömüzenet útjának kezdetén, mikor Macedóniából kiindultam, egy eklézsia sem volt az adás-vevés közösségében velem, hanem csak ti,

16hogy Tesszalonikába is küldtetek szükségemre egyszer-kétszer.

17Nem arról van szó, hogy az ajándékot keresem, hanem a gyümölcsöt keresem, mely a ti számlátokon szaporulatot idéz elő.

18Mindent kapok, feleslegem van, ki vagyok elégítve, miután Epafroditusztól a tőletek jövőt megkaptam, gyönyörűséges jó illatot, szívesen fogadható áldozatot, mely Istennek kedves.

19Az én Istenem minden szükségeteket be fogja tölteni a Krisztus Jézusban elhelyezett dicsőséges gazdagságának mértékében.

20A mi Istenünknek és Atyánknak dicsőséget az örök korok korain át. Ámen.

21Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban.

22Köszöntenek titeket a velem lévő testvérek. Köszöntenek titeket mind a szentek, különösen a császár házából valók.

23Az Úrnak, a Krisztus Jézusnak kegyelme a ti szellemetekkel.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Philippians 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.